„Ki lehet lépni az őrületből, ha ismered a csendet”


Megdöbbentő és rendkívül tanulságos történet sportról, szenvedélyről, függőségről, talpra állásról – és az emberről magáról.

A legmélyebb gödörből is van visszaút, a legsötétebb katakombából is van kiút. Vagy, ahogy maga a főhős fogalmaz, „ki lehet lépni az őrületből, ha ismered a csendet”. Gombola Andrásban megvolt az akarat, az elkötelezettség és az erő, hogy megtegye, de megvan benne a bátorság is, hogy erről nyíltan beszéljen.

A Halásztelki BSE- Bocskai István Sport és Kultúrális Egyesület tőr utánpótlásban a második legnépesebb és leredményesebb egyesület Magyarországon. Edzőjük és szakosztályvezetőjük az Erdélyben és főleg Szatmárnémetiben jól ismert Gombola András, aki maga is kitünő versenyző volt, a messze földön híres szatmári vivóiskola egyik tanitványa.

„A vívás az a múlt és egyben talán a jövő is. Most már két és fél év józanság után eljutottam a gyógyulásban egy olyan szintre, hogy van éjjelem és nappalom, nem folynak egybe a napok, hetek, hónapok” - vallotta 2014-ben Magyarország második legfontosabb vivó-utánpótlás mühelyének vezetője, Gombola András.

„Nincs már a mámor. Nincs szexmánia, és nagy partik. Így tiszta fejjel látom azt, hogy egy 20 éves sportolói multból tudok már profitálni” – folytatta az egykori sokszoros román bajnok. A szatmárnémeti tehetség nyolc évesen kezdett vívni és számos bajnokságot nyert meg az évek folyamán. Kamaszkorától kezdve azonban nem csak az edzések, hanem az alkohol is komoly szerepet játszott mindennapjaiban. Később aztán már csak az alkohol maradt! A vívásra nem jutott energia.

A kérdésre, hogy mikor kért segítséget, öt évvel ezelőtt ezt válaszolta: „Mikor egyedül maradtam. Mikor reggel úgy keltem fel, hogy öklendeztem és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy a két deci vodkám meglegyen. Akkor, amikor eljutottam arra a szintre, hogy a két deci vodkát a tenyerembe hánytam, de mivel nem volt pénzem, hamar visszaittam a tenyeremből. Ettől mindig helyre jöttem egy kicsit.”

Az egykori élsportoló terápiáját követően „Vivódások” címmel könyvet írt szabadulás-történetéről. Sokkoló őszinteséggel beszél multjáról, életéről, érzéseiről. Ő volt az első vívó, aki nyiltan írt a ’90-es és 2000 években megszokott vivó életről. „Természetesen akkor sem élt így mindenki, de aki akarta megtalálta, az alkalmat a versenyek utáni nagy bulikra. A legfontosabb azonban, hogy ma már ez nem így van. Nincs már az a nyílt és nyilvánvaló alkoholfogyasztás az egyesületeknél, mint ami tapasztalható volt akkoriban, sem Erdélyben és sem Magyarországon”- teszi hozzá Gombola.

-Közel öt éve dolgozol a Halászteleki BSE-nél, mit jelent számodra ez az egyesület?

- Mindent! Az újrakezdést és a hazaérkezést! Képzeld, pár éve Kínában voltam, felkértek, hogy állítsunk össze ott egy kis vivótermet és csapatot, majd a kintatrózkodásom során felajánlották, hogy egész jó kis fizetésért maradjak kinn pár évre. Nemet mondtam, mert az itteni egyesületnél három gyereknek megigértem, hogy haza jövök. És nagyon jó volt megtapasztali a „hazaérkeztem érzést”, itt Halászteleken.

- 2015-ben négy gyerekkel egy kis vivósátorban kezdtél el dolgozni, most hol tartotok?

- Mostanra van vivótermünk és hamarosan egy sokkal nagyobb és szebb termünk is lesz. De a legfontosabb, hogy 54 leigazolt versenyzőnk van, akik nap mint nap dolgoznak és igyekszünk mindenkiből kihozni a legjobbat. Gyermekkorosztályban a női tőr csapatunk aranyérmes, a fiúk és lányok is 2 ezüstérmet, valamint egy döntős 3-ik helyezést értek el. Az U17 kadett korosztályban 3 női és egy fiú versenyzőnk a magyar válogatott tagja. És természetesen még nagyon sok eredményt fel lehetne sorolni, és mindegyikre nagyon büszke vagyok. A gyerekeknek nagyon fontos a sikerélmény és az, hogy a sport az életük része.

- Mi az, amit a szatmári vívóiskolából beépítesz az itteni munkádba?

- Szeretnék egy, a Szatmárihoz hasonló vívóiskolát létrehozni itt, Halásztelken. Nekem nagyon sokat adott a szatmári vivás. Célom, hogy minél több gyerek vívjon, ugyanakkor a gyerekek fizikai fejlődése mellett a lelkükre is figyelni tudjunk. Sok energiát fektetek arra, hogy megismerjem a gyerekeket. Én a saját bőrömön tapasztaltam, mennyire fontos feldolgozni a kudarcokat és a sikereket is. A terápiáimon tanultak egy részét is igyekszem beépíteni a munkába, arra például nagyon odafigyelek, hogy a gyerekeknek az edzéseken a vivás mellett „csendet”, befelé fordulást is tanítsak. Életem egyik legfontosabb tapasztalata, hogy ki lehet lépni az őrületből, ha ismered a csendet.

- „Vivódások” cimmel megjelent első könyved, melyet gyakorlatilag a terápián, annak részeként irtál meg. Később ehhez társult a „Nem hagyhatom ki Istent” című munkád. Tervezel-e újabb könyvet írni?

- Már meg is irtam! Igen, folyamatban van egy újabb írásom, mely a józan éveimről és annak izgalmairól szól.

 

 

A rovat legfrissebb hírei