A Cenk alján fordított a Fradi


Fordulatokban és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen a hosszabbítás döntött.

 Újabb parázs csatát rendeztek a jégkorong Erste Liga felsőházában, ahol a kedden Csíkszeredában győzedelmeskedő Brassói Corona a Magyar Kupár bravúros módon elhódító Ferencváros-Telekom gárdáját fogadta.

Valamivel aktívabban indított a hazai csapat, de a Fradi sem hagyta alább. Sőt a 12. percben Tóth Adrián révén meg is szerezte a vezetést. A hazai csapat a gólt követően azonnal emberhátrányba is került, ám ezt a Fradi már nem tudta gólra váltani. A hajrára fordulva a Corona is gyakorolhatta előnyös játékát és annak lejárta után 1 másodperccel Péter Balázs egyenlített Nagy Kristófot mattolva.
 
A második felvonás elejét alaposan megnyomta a brassói alakulat, hiszen hat és fél perc alatt két góllal megléptek Zagidulin, illetve Boriszenko találataival. A Fradit viszont nem sikerült megtörniük, akik emberhátrányban, Pavuk góljával, jöttek vissza mínusz egyre. A Brassó fórjátéka a folytatásban sem működött bár két ilyen lehetőségük még akadt, akárcsak a Ferencvárosnak.
 
A záró felvonás is hasonló izgalmakat hoztak. Az 50. percet átlépve a vendégeken volt a sor, hogy fordítsanak Nagy Gergő és Rantanen találataival. Örömük viszont 11 másodpercet tartott, amikor Molnár Zsombor egyenlített.
 
A folytatás további gólokat nem hozott és jöhetett a hosszabbítás, amely nem tartott sokat, mindössze 32 másodpercet. Switzer volt, aki eldöntötte a rangadót.
 
A Ferencváros pénteken Csíkszeredában a Sportklub otthonában lép jégre, míg a Corona pénteken és szombaton román bajnoki meccseket tud le a Galaci VSK ellen.
 
Erste Liga, felsőház, eredmény
Brassói Corona – Ferencváros-Telekom 4–5 (1–1, 2–1, 1–2, 0–1) – h.u.
Gólszerzők: Péter (20.), Zagidulin (25.), Boriszenko (27.), Molnár Zs. (55.), illetve Tóth A. (12.), Switzer (31., 61.), Nagy G. (52.), Rantanen (54.).
 

A rovat legfrissebb hírei