Hindrich nem kapott gólt, Románia nyert - VIDEÓ


Utolsó spanyolországi felkészülési mérkőzésén megszerezte első győzelmét a román válogatott.

Győzelemmel zárta a spanyolországi La Mangában rendezett felkészülési tornát a román U18-as labdarúgó válogatott, amely kedd délután változatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte Törökország korosztályos legjobbjait.

A román csapat összeállítása ezúttal is Hindrich Ottó nevével kezdődött. A fiatal kolozsvári kapus azonban most nem védte végig a mérkőzést, mint vasárnap Portugália ellen, hanem a szünetben átadta a helyét kollégájának. Ekkor Románia már 1-0-ra vezetett, köszönhetően Louis Munteanu 21. percben szerzett góljának. A Viitorul mindössze 17 éves csatára az 52. percben már kettőre növelte önmaga és csapata góljainak számát. Hat perccel később viszont Hakan Yesil (Trabzonspor) büntetőből szépített, majd a 77. percben a szintén alig 17 éves Ali Akman (Bursaspor) kiegyenlített.

A törökök alig három percig örülhettek, ekkor Munteanu léphetett ki, ám mesterhármas helyett önzetlenül lepasszolta a labdát Ianis Stoicának, aki nem hibázta el az elhibázhatatlant. Ekkor már a pályán volt a Mainz légiósa, Pető Leon is, míg Szondi Botond ezúttal – az első két meccsel ellentétben - nem kapott lehetőséget.

Rezumat U18: Turcia - România 2-3

Naționala U18 a încheiat turneul "La Manga" cu o victorie în fața Turciei. Golurile noastre au fost marcate de Louis Munteanu (2) și Ianis Stoica.

A Norvégia elleni 3-2-es és a Portugália elleni 2-1-es vereséget követően tehát győzelemmel zárta a spanyolországi edzőtábort a román válogatott, amely a 2021-es U19-es Európa-bajnokságra készül. Amelyen házigazdaként automatikusan részt vehet.

fotó: frf-ro

A rovat legfrissebb hírei