U19-ben Magyarország legyőzte Romániát, felkészül a felnőtt csapat…


Törökországban edzőtáboroznak a lányok.

Törökországban edzőtáborozik a magyar és a románi felnőtt és U19-es női labdarúgó válogatott. És ha már ott járnak, természeten keresztezik is egymást az útjaik. Előbb az utánpótlás-csapatok csaptak össze, majd kedden következik a felnőttek mérkőzése.

Az U19-es Európa-bajnoki selejtezőkre készülő korosztályos csapatok mérkőzését Magyarország nyerte meg 5-3-ra. Ugyan a Székelyudvarhelyi Vasas Femina csatárának, Ana Vladulescunak a góljával Románia szerzett vezetést a 6. percben, Czellér Dorottya két perc alatt szerzett két góljával a 15. percben már Magyarország vezetett. Nem sokáig, mert Carmen Marcu a 20. percben már egyenlített is. A szünet után szinte megismétlődött a forgatókönyv: Vladulescu a 48. percben ismét vezetéshez juttatta Romániát, az 51. és az 56. percek között viszont Nagy Vanessza duplázott és Nagy Virág is betalált. A folytatásban több gól már nem született, így Magyarország 5-3-ra nyerni tudott a Hollandia, Skócia és Izland elleni selejtezőkre készülő Románia ellen.

A mérkőzés statisztikáihoz tartozik, hogy Kis Anita a 62. percig volt a pályán a román csapatban, míg a szintén a Vasas Feminában pallérozódó Bíró Anna ezúttal nem lépett pályára.

Szintén pályára lépett szombaton Törökországban a román felnőtt női válogatott, amely Stefania Vatafu 58. percben szerzett góljával 1-1-re végzett Fehéroroszország ellen. A Kolozsvári U Olimpia védője, Ficzay Mária végig a pályán volt, míg Herczeg Andrea (Szent Mihály) a 64., Geréd Erika pedig (Vasas Femina) a 80. percben állt be. Az előző, Hongkong ellen 4-1-re megnyert találkozó első gólját szerző Papp Szidónia (Szent Mihály) ezúttal pihent.

Románia kedden Magyarország ellen zárja a törökországi edzőtábort.

A rovat legfrissebb hírei