Isten éltesse Jenei Imrét!

Jenei Imre Szepesi György és Buzánszky Jenő társaságában a nagyváradi vonatállomáson a NAC centenáriumi évfordulóján 2010-ben

Vasárnap, március 22-én töltötte 83. életévét Jenei Imre világhírű erdélyi edzőnk. A napokban többször is kerestem telefonon, de nem tudtam elérni, hogy felköszöntsem Imre bácsit, aki egyre visszavonultabban él nagyváradi otthonában, és legutóbb ősszel arra panaszkodott, hogy fájnak a lábai. „Fájnak a lábizmaim, járni szinte alig tudok, ebben a feleségem, meg egy mankó van segítségemre. Napi rendszerességgel doktorhoz járok, orvosságon, fájdalomcsillapítókon élek, persze, olykor az ebédet is elfogyasztom” – mesélte novemberben a Bihari Napló riporterének.

Imre bácsinak e helyről is boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk, és szeretnénk felidézi e jeles alkalomból egy 10 évvel ezelőtti interjút, melyet a Nagyváradi Atlétikai Club megalakulásának 100 éves centenáriumi ünnepsége alkalmából készített Gecse Géza neves történész-újságíró az erdélyi szakemberrel. Az interjú a 100 éves a NAC emlékalbumba készült, és eddig még nem jelent meg nagy nyilvánosság előtt, de úgy gondoltuk, hogy most itt az ideje, hiszen nem egy gondolata a mai napig érvényes:

A futball ma – matematika és színház

szerző: Gecse Géza

Mind a román, mind a magyar válogatottnak volt szövetségi kapitánya Jenei Imre, aki a Nagyváradi Atlétikai Club megalakulásának 100. évfordulója alkalmából rendezett rangadón az Erdélyi Öregfiúk Csapat vezető edzőjeként vett részt. A ma 73 éves szakember Aradon született, 1978-ben költözött Nagyváradra, majd hosszú időt töltött Bukarestben is. 2000-ben, az Európa-bajnokság után hagyta ott a román válogatottat, s azóta folyamatosan Nagyváradon él. Volt a „bukaresti Honvéd”, a Steaua, és a görög Pannonius edzője, majd 1992 és 1993 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya is. Amikor meghívták a NAC 100. születésnapi rendezvényére, úgy nyilatkozott, hogy örült, hogy nem felejtették el.


Kovács István után Jenei Imre a második erdélyi magyar edző aki BEK (BL) kupát nyert
fotó: sammuraysports.files.wordpress.com

Ön hosszú időn keresztül volt a román válogatott futballcsapat szövetségi kapitánya.

Pontosan 1986-tól. 1990-ben 20 év után először vittük ki a román válogatottat Olaszországba, utána voltam Bukarestben a Steauánál, majd 2000-ben a holland-belgiumi Európa-bajnokság idején ismét a román válogatott szövetségi kapitánya lettem. Története során a román válogatottal itt értük el a legjobb eredményt.

Volt Ön 1992-93-ban a magyar válogatottnak is a szövetségi kapitánya…

A magyar válogatottal igen szép részeredményeket mutattunk fel, viszont az Európa-bajnokságra végül is nem tudtunk kvalifikálni.
Szepesi György fogalmazott úgy, hogy Ön mintegy megelőzte a korát: edzési módszereivel azért nem tudott eredményt elérni, mert a közeg még nem volt kész arra, hogy azokat befogadja...
Megtisztelő, hogy Gyuri ezt mondta rólam, és még az is lehetséges, hogy van is benne valami. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az európai labdarúgás már egészen másra figyelt a kilencvenes évek elején, de az én szövetségi kapitányságom idején ez a magyar futballisták számára még idegen volt.

Ez mit jelent?

Állandóan kritizálták a magyar válogatottat, hogy fizikailag nincs felkészülve. Ezzel én akkor sem értettem és ma sem értek egyet. A magyar válogatott fizikai felkészültségével nem volt semmi baj! Gondot az jelentett, hogy sportolóink technikailag nem voltak képesek elsajátítani azt, amit a futballisták Európában magukévá tettek. Ennek a következménye a gyakorlatban az volt, hogy egy-kettő-három, passz és a labda már az ellenfélnél is volt! Nekem volt egy elméletem, ami arról szólt, hogy „a labda nem izzad” és „nem fárad”, ezért főként ne a futballista, hanem a labda „szaladjon”! Kétségtelen, hogy játékosként sokkal nehezebb a focilabda nélkül szaladni, mint amikor nálad a labda. Ha nálad van, az ellenfél meg van őrülve, hogy elvegye tőled, és ennek hevében gyakran hibákat is elkövet. Ezért kell arra törekedni, hogy a labda nálad, vagyis a csapatodnál legyen! A magyar játékosok nem tudtak átállni arra, hogy a labdát maguknál tartsák. Megelégedtek azzal, hogy lepasszolták azt, de nem segítették csapattársukat abban, hogy nála is maradjon. Ezért aztán egy-két-három rúgás, egy passz, és a bőr már az ellenfélnél volt. És ezért többnyire a játékot is az ellenfél uralta.

Hogyan lehet ezen változtatni? Ön két évig volt Magyarország szövetségi kapitánya. Miért nem tudott sikerrel járni?

Az, hogy egy csapat mennyire sikeres, először is az alapoktól függ. A módszereket ugyanis gyermekkorban kell megtanítani. Azon nagyon sok múlik, hogy a futballakadémiák, a klubok milyen játékosokat nevelnek. Most úgy látom, hogy a magyarok elkezdtek feljönni, de még mindig messze vannak attól, ahogyan Európában a nagy csapatok játszanak. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a román válogatott visszaesett.

Nem lehet egyszerű, ha az ember egyszer a román csapatot istápolja, utána pedig a magyart…

Nincs itt semmiféle ellentmondás. Itt profi gondolkodásmódról van szó. Ha én Magyarországon arra kapok megbízást, hogy készítsem fel a magyar válogatottat, akkor azon vagyok, hogy a magyarok nagy sikereket érjenek el. Ha Romániában vagy bárhol másutt vagyok, akkor viszont annak az adott csapatnak a sikeréért dolgozom. Persze ez nem jön mindig be.

Ha az ember magyar, lélektanilag nem okoz gondot, hogy az „ősi”-nek mondott ellenség csapatát támogatja?

Kinőttük már azt az időt, amikor erről volt szó.

Hogy érzi, mikor nőttük ki?

Miután beköszöntött ez a felemás, fals demokrácia. Azért fogalmazok így, mert nem tudom, hogy ez valódi demokrácia-e. Az utóbbi húsz esztendőben eluralkodott a professzionalista szemlélet. Ez azt jelenti, hogy ha én „profi” vagyok, akkor azt kívánom, hogy annak a csapatnak legyen sikere, amelyiket eddzem, vagy annak a cégnek, amelyiket vezetem.

Annak idején, amikor még Ön volt a román válogatott szövetségi kapitánya, játszott néhány magyar Románia csapatában. Ma már nem játszik egy sem.

Azért nem, mert Erdély nem nevelt ki annyi jó játékost, mint régen. Másrészt pedig akiket kinevelt, azok nem jutnak játéklehetőséghez.

De miért nem?

Kicsit eltolódtak a hangsúlyok. Erdélyben nehezebben megy. Havasalföldön, Multéniában, Pitesti körül több játékost nevelnek.


Jenei Imre Albert Flórián, Mészöly Kálmán és Kun Attila társaságában 2010-ben

De ott van Kolozsváron a CFR, amely egy magyar alapítású csapat, ráadásul a tulajdonosa az egyik leggazdagabb ember Romániában, Pászkány Árpád. Ennek ellenére a CFR-ben nem játszik egyetlen magyar sem.

Pászkány is a profi módszereket követte, amikor a Kolozsvárt megszervezte, ami azt jelenti, hogy a Kolozsvár csapatában rengeteg az „idegenlégiós”, feketék is játszanak benne. Én régóta sürgettem a Román Labdarúgó Szövetségnél, hogy az idegen játékosok számát maximalizálják öt főben.

Miért, ez megoldaná a gondokat?

A törvény minden európai uniós állampolgár számára lehetővé teszi, hogy szabadon menjen egyik országból a másikba. Anglia például azért nem jutott el az Európa-bajnokságra, mivel három első osztályú csapata, a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal kizárólag idegen játékosokkal játszott. Az angolok nem biztosítottak lehetőséget a saját játékosaiknak, hogy felnőjenek, vagyis nem hagyták őket játszani! Itt nem az edzésről, az állóképességről, hanem a versenyképességről van szó. Ha ugyanis nem játszol, nem tudsz versenyképessé válni!

Ha ez igaz, és az is megfelel a valóságnak, hogy Románián belül Erdély kiszorult a román nemzeti válogatottból, akkor Kolozsváron – ha idegenlégiósokkal is, de – mégis tudtak szép eredményt elérni...

Igen, de a Kolozsvár csapatában nemcsak magyarok nem játszanak, hanem – némi túlzással szólva – románok sem! A CFR-ben ugyanis 2-3 román játékosnál nincs több! A labdarúgás üzlet lett, amelyben – az egyébként magyar – Pászkány Árpádot nem érdekli, hogy játszanak-e magyarok. Sőt, megkockáztatom, alighanem az sem érdekli, hogy románok játszanak-e a csapatában. Őt és az összes többi klubtulajdonost – nemcsak Romániában, hanem másutt is – egyetlen dolog érdekli: az, hogy a csapata eredményt érjen el!

Ez azt jelenti, hogy a román futball majdnem annyira beteg, mint a magyar? Vagyis ebből a szempontból a román és magyar labdarúgás közeledett egymáshoz?

A románok visszaestek és a magyarok valamennyit emelkedtek.

Akkor ebből az következik, hogy a magyar válogatottnak jobbak a kilátásai, mint a románnak?

Most nem mernék jósolni, mert mostanában igazán nagy meccset a románok és a magyarok sem játszottak.

Ha most nemcsak eredményekre, hanem felkészültségre és perspektívára is gondolok, milyen a román és a magyar válogatott az Ön véleménye szerint?

Ha eredményekről beszélünk, akkor a románok Budapesten 8-9 hónapja megverték a magyar csapatot 1 : 0-ra.

Jó, de erre akár azt is lehet mondani, hogy egyszerűen csak szerencséjük volt...

A szerencse általában a jókat támogatja.

Akkor Ön szerint a román csapat ma mennyivel jobb, mint a magyar?

Nem sokkal, mert a román válogatott is visszaesett. Nagyon sok idegent hoztak be az országba, és a saját fiataljaik nem kerülnek olyan helyzetbe, hogy játszani tudjanak. Ráadásul nekem meggyőződésem, hogy az idegenek semmivel sem jobbak, mint a mi fiataljaink.

Hogyan készítette fel az Öregfiúk csapatát a NAC 100. születésnapján szervezett mérkőzésre?

Csak annyit mondtam nekik, hogy „menjetek fel a pályára, játsszatok és élvezzétek a játékot!” Egy Bölöninek mi mást tudnék mondani? Hisz edzőtársak voltunk! Igaz, nekem ő volt játékosom is. Ezért is lett volna furcsa, ha mást mondok.


Az erdélyi és a magyarországi öregfiúk válogatottja az ünnepségen

És Ön mennyire volt velük elégedett?

Technikailag nagyon megfeleltek!

Mi volt a mérkőzés tanulsága?

Érdemes ilyen évfordulókat a közönség elé hozni, mivel a NAC a negyvenes években nemcsak a magyar, hanem a román bajnokságot is megnyerte. A sport ugyanis az egyetlen tevékenység, amely képes közelebb hozni egymáshoz a népeket.

De hát ez egy harc. Hogyan tudja a népeket közelebb hozni egymáshoz a harc?

Nem, ez egy játék.

Hogyan lehet játék, ha alapvetően a győzelemről szól? A háborútól abban különbözik, hogy nincsenek benne halottak.

A labdarúgás matematika és színház. A legfontosabbak a játékosok. Utánuk következik az edző, de csak akkor, ha a 25 játékos közül minddel tud beszélni és mindnek ismeri a karakterét. Ez azt jelenti, hogy tisztában van vele, ki kivel játszik jobban, és úgy tudja felállítani a csapatot, hogy az a legjobb tulajdonságokat hozza ki a játékosokból.

Mit tehet Erdély a magyarországi futballért?

Ha többet találkozunk, akkor a tapasztalatunkból tudunk átadni nekik.

És ha fordítva kérdezem meg, hogy mit adhat a magyarországi futball az erdélyinek, akkor is hasonló a válasz?

Nem akarom megsérteni a magyar labdarúgást, ezért azt mondom, hogy igen.

Egyébként ha volna kedve, meg tudná sérteni a magyar futballt?

Szerintem lenne, aki sértésnek venné, ha azt mondanám, hogy az utolsó 15-20 évben a románoknak jobbak az eredményei, mint a magyaroknak.

Mi lehet ennek az oka?

Az utolsó húsz évben Romániában a szakemberek jobban dolgoztak és jobb volt a hozzáállásuk a labdarúgáshoz.

Miért, jobban akartak bizonyítani?

Lehetséges, hogy a magyaroknál volt egy olyan pillanat, amikortól a gyerekek ellustultak. 1956 után Magyarországra sok minden sokkal hamarabb jött, mint Romániába, vagyis Kádár rendszere megalkuvó kommunizmus volt, nem volt annyira durva, mint a román.

Amiből akkor ezek szerint az következik, hogy a durva kommunizmus jobban használ a futball ügyének, mint a puha?

Nem szeretném, ha ilyen következtetést vonna le abból, amit mondtam. Napjainkban ugyanis pont annak lehetünk a tanúi, hogy ez a helyzet mennyire megváltozott. Most a gazdasági erő az, ami számít. Azok az országok nyerik meg az Európa-bajnokságot, ahol sok pénz van.

Akkor ezek szerint van a klubélet, ahol a pénz dominál, és van a nemzeti válogatott, amelyet össze kell kovácsolni. A nemzeti válogatott a klubok munkájára támaszkodik ugyan (igaz, egyre kevésbé), az Európa-bajnokságok esetében mégis a válogatott lehet az a motor, ami előrelendít bennünket.

A fiatal, tehetséges játékosokat a külföldiek megveszik. Ha van elég adottságuk, hogy nagy csapatnál játsszanak, akkor bekerülhetnek a válogatottba is. Ha nem annyira tehetségesek, hogy a válogatottba kerüljenek, de jól rúgják a labdát, akkor kis csapatokhoz mennek el. A válogatott csapat edzőjének az a kötelezettsége, hogy a legjobb játékosokat tegye a válogatottba. Legföljebb rájön arra, hogy alig van kikből válogatnia.

Mi a kiút?

Szerintem lentről kell kezdeni. A gyermekcsapatokhoz olyan edzőket kell szerződtetni, akiknek passziójuk, szenvedélyük, hogy gyerekekkel dolgozzanak. Ne csak eddzenek, hanem neveljék is őket! Mert – a cselezésen kívül – a labdarúgásban mindent meg lehet tanulni.

Az Nagyváradi Atlétikai Club 100. születésnapjára szervezett találkozóhoz hasonló rendezvények mennyiben tudnak hatásosan hozzájárulni a professzionalizálódó világban a nagy cél eléréséhez?

Ráirányítják a figyelmet arra, hogy le kell mennünk a gyerekekhez, és onnan kell kezdeni az építkezést!

De ha minden a profit felé mozdul el, nem kilátástalan ez?

Azért nem, mert vannak igen jó részeredményeink. Igaz, kevésbé kiugróak, mint például a spanyoloknál, ahol a klubok és a válogatottak is megnyerik a meccseket. Spanyolországban ugyanis megjelent egy olyan nemzedék, amelynek tagjai 25-26 éve születtek, és közülük 7-8 játékos is ugyanabban a klubban futballozik, ugyanabból a klubból hívható be a válogatottba. Mondjuk a Barcelonából és máshonnan is. És ezek az összeszokott játékosok persze tudják azt az elgondolást játszani, ami eredményt is hoz.


Czene Attila sportért felelős államtitkár ünnepi oklevelet adott át Jenei Imrének

Amikor ott volt a pályán a 100. évfordulón, hogy érezte magát?

Megtisztelve, méghozzá azért, mert olyan román és magyar barátaim voltak ott, akiket évek óta ismerek, és ez megható is volt!

Képanyag:  100 éves a NAC ünnepi album