Ünnepelt Erdély legeredményesebb futballklubja


Neuman Ferencet ugyan kisemmizte és elüldözte Románia, ő máig élő hagyatékot hagyott maga után.

Felbecsülhetetlen az értéke annak a vagyonnak, amit az egyre nemzetibb kommunista Románia elrabolt az egykori erdélyi (magyar) arisztokráciától a második világháború lezárását követő évtizedben. Kastélyok, kúriák, erdők, mezők, gyárak, üzletek… Hogy ebből mennyit és milyen állapotban adott vissza, azt most inkább hagyjuk. Nem is a cikk témája.

A kisemmizettek közé tartozik Neuman Ferenc báró (fotók), aki textil-, szesz és élesztőgyárával Arad egyik legtehetősebb és legbefolyásosabb személyisége volt a 20. század első felében. Az izraelita üzletember azonban bőkezű mecénás, Arad sportéletének egyik kiemelkedő támogatója is volt. Mai szóval élve szponzorálta a második világháborúban megszüntetett AMTE csapatát, majd pontosan 75 évvel ezelőtt, 1945. április 18-án létrehozta az ITA (Intreprinderea Textile Arad) együttesét. Amely azóta hat bajnoki címével Románia negyedik legeredményesebb labdarúgó csapatává vált. Egyben a legeredményesebb vidéki és a legeredményesebb erdélyi gárdává is. Holtversenyben a Temesvári Kinizsivel (Amelyet románul Chinezul hívnak. Az 1910 és 1949 között működő egyesület Kinizsi Pálról kapta nevét, akit a román történelemírás Paul Chinezul-ként tart számon. Azaz Kínai Pálként. Ehhez inkább most nem is fűznénk hozzá semmit!)

Az aradi klub azonban előbb alapítóját, Neuman Ferencet veszítette el, akinek 1948-ban kellett elmenekülnie Romániából (életéről és a klub alapításáról a Nemzeti Sport „Az Arsenaltól a szeszgyáron át Feri báró szétvert aradi sportbirodalmáig” címmel közölt remek cikket a minap), majd a nevét is. A kor szokásához mérten 1950 és 1958 között Flamura Rosu (Vörös Lobogó) néven szerepelt a piros-fehér gárda, majd 1958-ban nyerte el mai nevét: UTA Arad.

A klub azonban egy ideig feltartózhatatlanul tört előre és érte el egyik sikerét a másik után. Első bajnoki címét 1947-ben (fotó) szerezte meg, ezt további öt követte 1948-ban, 1950-ben, 1954-ben, 1968-ban és 1970-ben (fotó, lent). A sikerlajstrom két Román Kupa-győzelemmel egészül ki 1948-ban és 1952-ben. Fénykorában elbúcsúztatta a Bajnokcsapatok Európai Kupjában a címvédő Feyenoordot, a hollandok mellett pedig olyan csapatokat hozott el a partiumi városba, mint az angol Tottenham, a szerb Crvena Zvezda, a lengyel Legia Varsó vagy éppen a portugál Vitoria Setubal.

Az UTA 1956 és 1979 között 34 idényt töltött zsinórban a román élvonalban. Azóta viszont csak hatot! Legutóbb 2008-ban búcsúzott az élvonaltól. Jelenleg a Mészár Sándor által támogatott klub vezeti a második osztályt, közel áll ahhoz, hogy 12 év után ismét visszatérjen Románia legjobb csapatai közé. De vajon lesz-e valaha ismét a legjobb?

Az "öreg hölgynek" becézett klub hőskorát olyan legendás labdarúgók fémjelezték, mint Lóránt Gyula, az Aranycsapat keménységéről ismert középhátvédje, a Bayern München vagy az Eintracht Frankfurt későbbi edzője, a 100 góljával mai napig klubrekorder Brosovszky László, az egy szezon alatt szerzett 49 góljával azóta is romániai rekorder Bonyhádi László, a 319 meccsével a második legtöbbször pályára lépú Bíró Gábor, a 68 góljával a házi ranglistán ötödik Petschovszky József, a 244 meccsen pályára lépő Pozsonyi Jenő, a 216 meccsen a klub mezét magára öltő Szűcs Gábor vagy a 195 találkozón játszó Farmati Zoltán. De játszott az UTA-ban az edzőként a Steauával később BEK-et nyerő, majd a román, aztán a magyar válogatottat is irányító Jenei Imre.

A klub vezetői nagyszabású ünnepséget terveztek a klub 75. születésnapjára, ám a gálameccs, a könyvbemutató és valamennyi más program elmaradt a koronavírus-járvány miatti kijárási tilalom következtében. De nem készült el az alkalomra új Neuman Ferenc Stadion sem.

Az ünneplés színtere így a közösségi média maradt, ahol a klub Facebook-oldalán a szombati nap folyamán egymást érték a bejegyzések. Egykori legendák, köztük Petschovszky László, Bíró Gábor és Nagy Roland köszöntötték a klubot, épp úgy, mint Piros Dénes professzor (akinek édesapja ott volt a klub alapításakor), Lovas Zoltán színművész, vagy éppen Tapasztó Ernő színész, rendező, az Aradi Magyar Színház igazgatója, Aki gyerekeivel és gitárjával – sajnos egyedüliként – szólalt meg magyarul is…

Felkerült a klub történetéről öt éve készült (román nyelvű) film is, de bemutatták a régi időket megidéző retró mezt is, amely ezentúl megrendelhető.

Zárásként álljon itt az ITA/UTA Arad első bajnok csapatának leggyakrabban használt összeállítása 1947-ből:
Márky Sándor, Páll Béla, Gheorgeh Bacut, Mészáros Sándor, Lóránt Gyula, Petschovszky József, Kovács Béla, Reinhardt János, Andrei Mercea, Bonyhádi László, Tóth Mátyás.

A rovat legfrissebb hírei