Fontos időpontok lehetnek a Sepsi számára


Ekkor játszhatnák le a Román Kupa hátralévő meccseit.

Március 9-én játszották az utolsó bajnoki mérkőzést a román labdarúgó élvonalban, míg a Román Kupában március 5-én léptek pályára utoljára az érintett csapatok. Azóta a koronavírus-járvány terjedése miatt teljes a leállás… és a bizonytalanság. Egyelőre az tűnik biztosnak, hogy május 15. után fokozatosan építik majd le a megszorításokat Romániában – aminek köszönhetően talán az edzéseket is elkezdhetik a sportolók. Beleértve a labdarúgókat is.

A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) egyre nagyobb lendülettel tervezi a labdarúgás újraindítását – azaz a bajnokság és a Román Kupa 2019-2020-as szezonjának befejezését. A Kupában az eredeti tervek szerint április 22-én és május 13-án rendezték volna az elődöntők oda-és visszavágóit, majd május 23-án a döntőt Craiován.

Jelen helyzetben viszont még azt sem tudni, mi lesz a sorozat elődöntőinek párosítása. A negyeddöntőbe jutó Sepsi OSK, FCSB, Dinamo és Iasi csapatainak eredetileg március közepén kellett volna megismerniük a párosításokat, ám a járvány miatt végül a sorsolás is elmaradt.

Ezt ugyan eddig se sikerült bepótolni, az FRF viszont most közzétette az elődöntők és a döntő tervezett időpontjait. Ugyan korábban felmerült annak lehetősége, hogy csak egyetlen találkozón dőljön el a továbbjutó kiléte (amint történt az a sorozat eddigi fordulóiban), végül ezt elvetették az illetékesek. Így terveik szerint június 17-én rendeznék meg az odavágókat, majd július elsején a visszavágókat. A döntő időpontja július 18. lehetne.

fotó: emaramures.ro

A rovat legfrissebb hírei