Több mint 10 millió dollárt kérnek számon az erdélyi sportvezetőn


Nyilvánosságra hozták a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökét célzó McLaren-jelentést.

Súlyos szabálysértéseket állapított meg a Richard McLaren vezette vizsgálóbizottság a Nemzetközi Súlyemelő-szövetséget (IWF) 20 éven keresztül elnökként vezető, erdélyi származású Aján Tamással szemben.

Amint arról mi is beszámoltunk, a Szamosújváron született Aján azt követően került a figyelem középpontjába, hogy januárban a német ARD televízió Titkos dopping – a súlyemelők ura címmel mutatott be oknyomozó dokumentumfilmet. Ebben pedig többek között azzal vádolják a 83 éves sportvezetőt, hogy szemet hunyt a sportágban elharapódzó dopping fölött és hogy jelentős összegekkel nem tud elszámolni.

Ezt követően kérte fel az IWF elnöksége Richard McLaren kanadai ügyvédet a belső vizsgálat elvégzésére. Időközben január végén a sportszövetség elnöke felfüggesztette tisztségéből Ajánt, aki aztán áprilisban le is mondott.

A most közzétett 122 oldalas jelentésben összesen 229-szer szerepel Aján Tamás neve. Az erdélyi sportvezető elnökletét autokratikusnak és teljhatalminak minősítették. A könyvelést rendezetlennek találták, ami titkos számlák létezésére utal. Összesen 10,4 millió dollárban határozták meg azt az összeget, amivel az Aján vezette elnökség nem tud elszámolni. Bebizonyosodott az is, hogy két elnökségi tag bevásárolta magát a grémiumba. A doppingvádakkal kapcsolatban megállapították, hogy Aján sok esetben manipulálta az eredményeket, 40 eltussolt esetre fény is derült. Felmentették ugyanakkor a Magyar Antidopping Csoportot a vádak alól.

Mindezekre reagálva Aján az MTI-nek eljuttatott közleményében alaptalannak nevezte az őt ért vádakat. „Egész életemben betartottam a törvényeket, a sport írott és íratlan szabályait, szokásait. Az IWF alapszabályának előírásai szerint minden szükséges döntést a nemzetközi szövetség elnöksége hozott meg. Az elnökség hagyta jóvá az éves költségvetést, a svájci auditorok által készített független könyvvizsgálói jelentést – mely tanúsítja a pénzügyek jogszerű kezelését – a közgyűlés fogadta el. Az ellenem felhozott vádak alaptalanok. Mivel nem kaptam meg a jelentést előzetesen, ezzel kapcsolatban részletesen csak annak áttanulmányozása után kívánok állást foglalni. Mintegy fél évszázada egész szakmai pályafutásomat a sport, a magyar és a nemzetközi olimpiai mozgalom, a súlyemelés és a doppingellenes küzdelem szolgálatában töltöttem. Jelenleg is a sport érdekében tevékenykedem a Magyar Olimpiai Akadémia elnökeként. Ezen fáradozásomat a jövőben is folytatni kívánom. Továbbra is szoros kapcsolatot szeretnék ápolni a Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel és a súlyemelőcsaláddal”, áll az egykori elnök nyilatkozatában.

fotó: janambhumi.in

A rovat legfrissebb hírei