Tóth Johanna: Ott voltam a válogatott megszületésénél


Exkluzív interjú a román női vízilabda helyzetéről, a nem mindennapi körülmények között megnyert bajnoki címről, a légiós életről és a koronavírusról.

Tóth Johanna a romám női vízilabda igazai nagyasszonya – annak ellenére, hogy még csak 27 éves. „Öregnek érzem magam a többiek között, én vagyok a legidősebb az egész román bajnokságban”, mondja fanyar mosollyal. Mindez akár örömteli is lehetne, hisz azt is jelenthetné, hogy sorra törnek fel a fiatalok az utánpótlásból. Sajnos azonban egyáltalán nem ez a helyzet. A román női vízilabda helyzetéről, a nem mindennapi körülmények között megnyert bajnoki címről, a légiós életről és a koronavírusról is beszélgettünk a Rapid és a román válogatott egyik vezéregyéniségével.

Johanna, először is gratulálok az újabb bajnoki címedhez! Milyen volt ez a kurta bajnoki szezon és milyen érzés így bajnoknak lenni, hogy a szövetség döntése értelmében megosztva kaptátok meg az aranyat a Steauával?

Köszönöm szépen a gratulációt! Örülök persze, hogy ismét bajnokok lettünk, de az az igazság, hogy nincs meg az a sikerélmény, mint amikor a pályán az utolsó erőnket is kiadva szerezzük meg az aranyat. Most felhívtak telefonon és közölték, hogy a szövetség döntése értelmében a Steauával közösen bajnokok lettünk. Az összesített gólarányuk ugyan egy góllal jobb, de az utolsó két egymás elleni mérkőzés képéből kiindulva úgy érzem, egyre inkább kezdtünk összeállni, és ha folytatni tudtuk volna a szezont, akkor meg tudtuk volna előzni őket. Az teljesen más érzés lett volna. Ez így egy kompromisszumos megoldás, igazság szerint nem is értem, a Steaua miért ment bele? Persze, ha csak őket hirdették volna ki bajnoknak, akkor az nagyon dühített volna.

A Rapidon és a Steauán kívül még a Dinamo alkotja a román női élvonalat. Meglehetősen furcsa bajnokság ez három csapattal….

Néhány évvel ezelőtt Nagyváradon és Marosvásárhelyen is volt egy-egy csapat, akkor úgy tűnt, elindult egy jó irányba a román női vízilabda. Azóta viszont sajnos mindkét erdélyi klub megszüntette a női csapatot, így most megint ott vagyunk, ahol a part szakad. Ennél is nagyobb baj azonban, hogy a junioroknál is egyre kevesebb a csapat. Pedig néhány éve még heten voltak… Így fiatalok is alig vannak, márpedig ők jelentik a jövőt. Mi amúgy tornák formájában játsszunk a bajnokságban péntek-szombat-vasárnap ritmusban.

Ha már az utánpótlásnál tartunk, te miként ismerkedtél meg a vízilabdával?

Meglehetősen későn kezdtem el vízilabdázni, már 15 éves voltam. Mint a legtöbben, először én is úsztam. Aztán egy családi kapcsolaton keresztül belekóstoltam a kosárlabdába is, majd visszatértem az úszáshoz. Abból viszont kiöregedtem, mert az úszásban 10-11 évesen kiderül, hogy van-e esélyed komolyabb szintre eljutni. Ilyenkor pedig az ember vagy abbahagyja a versenyszerű úszást, vagy ha hiányzik neki a versenyzés, akkor elkezd vízilabdázni. Eleinte egyáltalán nem tetszett, a tévében sem követtem. Láttam ugyan egy-két meccset az M1-en, de nem vonzott. Aztán lassan megszerettem. Az úszásnak köszönhetően jól úsztam, a kosárlabdának köszönhetően pedig a labdaérzékem is megvolt.

Nagyváradról aztán Magyarországra vezetett az utad. Aztán Bukarestbe….

Amikor elkezdtem vízilabdázni, gyakorlatilag akkor indul be a sportág Romániában. Nem is volt csapat, csak Kolozsváron, oda mentünk meccseket játszani. Aztán a Honvéd-Pesterzsébet csapata szervezett egy nemzetközi kupát, ahol szerb és szlovák csapatok is részt vettek. Ott figyeltek fel rám. A Honvéd igazolt játékosa lettem. Nagyváradon edzettem, majd utaztam fel Budapestre, a meccsekre. Aztán a Honvédból Egerbe vezetett az utam, ahol a 6. helyen végeztünk, de a szezon végén távoztam. Ugyan az edző marasztalt, de akkor úgy tűnt, a román bajnokság is elindul egy biztató úton. Ráadásul a Rapidnál játszva a válogatott kötelezettségeimet is könnyebben össze tudom egyeztetni. Mivel Magyarország kiemeltként általában nem játszik selejtezőket, így csak nehézkesen tudtam részt venni a válogatott felkészülésén, a mérkőzéseken. Arról nem is beszélve, hogy a Rapid jobb feltételeket kínált. Nem feltétlen anyagiak terén, de amíg például Egerben hárman laktunk egy lakásban, addig Bukarestben egyedül lakom a klubtól kapott lakásban.

Hosszú távra tervezel a Rapidnál?

Ez egy érdekes kérdés. Amikor ideigazoltam, úgy gondoltam, hogy egy évet maradok, aztán megyek tovább. Olaszország volt mindig is a célom. De aztán jól éreztem magam a Rapidban, és maradtam még egy évet. Aztán még egyet. Most úgy nézett ki, a szezon végén összejön az olasz szerződés, de közbejött a koronavírus. Ennek hatására pedig átértékeltem jó néhány dolgot. Munkát vállaltam, amit össze tudok egyeztetni a vízilabdával. Igyekszem az élsport mellett felépíteni egy karriert is. A járvány okozta válság miatt valószínűleg mindenütt csökkentik majd a költségvetéseket is, így nem nagyon pattoghatok (nevet).

Az elmondottak alapján a válogatott nagyon fontos számodra.

Nézd, ott voltam 2013-2014-ben, amikor a román női vízilabda-válogatott megalakult. Azt is mondhatom, mi kezdtük el ezt az egészet. Ugyan korábban is voltak már kezdeményezések, de a női vízilabda valamiért mindig komoly ellenszélben próbált meg utat találni magának Romániában. Abból a csapatból lassan egyedül maradtam. Úgy is fogalmazhatnék, egy maréknyi lány az, akik felépítettük ezt az ágazatot. Ezt próbálom meg továbbvinni. Azt is látnunk kell, hogy a válogatottal nagyobb az esély arra, hogy valamit elérjünk. Különösen igaz ez a női vízilabdára, ahol kisebb a konkurencia és kevesebb pénzre is van szükség. Mégse kapjuk meg a megfelelő támogatást a...

Legutóbb a németek ellen buktátok el az Európa-bajnoki selejtezőt, meglehetősen drámai körülmények között, büntetőkkel…

Már másodjára veszítettük el a németek ellen a továbbjutást. Először csúnyán kikaptunk Németországban, így hiába nyertük meg a visszavágót, esélyünk sem volt. Most viszont sikerült jól felkészülnünk, itthon nyertünk is, aztán idegenben…. Nem is akarok rá emlékezni. Maradjunk annyiban, hogy a bírók mindent megtettek annak érdekében, hogy Németország jusson tovább. Minden esetre a tény, hogy a mi hátterünkkel kétszer is legyőztük a nemzetközi középmezőny élén lévő, a nagy tornákon mindig részt vevő németeket, sokat jelent számunkra. Remélem, legközelebb elkerüljük őket. Nem is, remélem, a selejtezőben nem esünk össze, mindketten kijutunk és ott megverjük őket. Az lenne az igazi visszavágás!

Volt-e, vagy van-e példaképed? Kit tartasz a legjobb női játékosnak?

Igazi példaképem soha nem volt. Mindig úgy álltam hozzá a dolgokhoz, hogy megpróbálok minél többet edzeni annak érdekében, hogy minél közelebb kerüljek a legjobbakhoz. Ha választanom kell, akkor a holland Catharina van der Slootot vagy a görög Alexandra Aszimakit emelném ki. Utóbbihoz egy érdekes élményem is kapcsolódik. Egyszer, amikor a görögök ellen játszottunk, odaálltam Aszimaki mögé. Mutattam is a többieknek, figyeljétek, mekkora! Akkor eldöntöttem: ő sem nagyobb termetű nálam, akkor én is beleadok mindent, hogy minél messzebb jussak.

Most, hogy talán túljutottunk a koronavírus-járványon, körvonalazódik már a hogyan tovább?

Egy biztos: az olaszországi légióskodásról letettem. Erre mindenképpen jó volt ez a járvány, hogy rájöjjek, el kell kezdenem építeni lassan a vízilabdán kívüli karrieremet is. Ez persze nem jelenti azt, hogy abba szeretném hagyni. Hisz még nem értem el semmit! Legalábbis abból, amit szerettem volna.

Furcsa ezt hallani egy sokszoros bajnok szájából! Mi pályafutásod álma?

Természetesen az olimpiai szereplés! Ez talán túlságosan távoli, de egy Európa- vagy világbajnokság nagyon jó lenne. Komoly támogatással össze is jöhetne. Talán még az olimpia is. Mindenképpen játszom még, hogy ezzel is hozzájáruljak ahhoz, hogy életben maradjon a női vízilabda Romániában. Ha ez sikerül, akkor talán nem játszottam hiába – sokáig még pénz nélkül is.
Hiszek abban, hogy mindenkinek van egy küldetése. Nekem pedig talán ez volt.

 fotók: facebook.com/johanna.toth

A rovat legfrissebb hírei