Csizmadia Csaba: „Elgondolkodtam, lehet nekem nincs jövőm a román fociban!”

Hetvenöt év után jutott vissza a magyar labdarúgás élvonalába a Budafoki MTE, kispadján a korábbi 12-szeres válogatott Csizmadia Csabával. A 35 éves sikerkovács Marosvásárhelyen született és ezer szállal kötődik továbbra is Székelyföldhöz. Labdarúgó pályafutása során játszott Marosvásárhelyen, Kecskeméten, Fehérváron, az osztrák Mattersburgban, az olasz Grossetóban, a horvát Slaven Belupóban, majd a Ferencvárosban, Gyirmóton, Pápán, a Florisdorfer AC-ban és Budafokon is.

Csizmadia Csaba készségesen nyilatkozott az erdelysport.hu-nak, a félórás beszélgetésben pedig szó esett az aktualitásokon túl terveiről, a székely válogatottról, arról, hogy miért hagyta el Romániát és hogy mit tanult Bölöni Lászlótól.

Hogyan teltek az utóbbi hetek, hónapok a Budafok csapatánál? Mikor kezditek a felkészülést a következő szezonra?

A koronavírus okozta szünet alatt is folyamatosan készültek a játékosok, egyéni edzést végeztek, majd május 30-ig közösen dolgoztunk szünet nélkül. Arra készültünk, hogy lesz folytatás az NB II-ben. Most szabadságon vagyunk, majd június 22-én kezdjük a felkészülést a következő szezonra.

Azt nyilatkoztad valahol, hogy nem várható komoly változás a Budafok keretében a feljutás után. Be tudsz-e számolni igazolásokról vagy távozókról?

Biztosan nem fog elmenni 15 játékos és nem jön másik tizenöt. Két játékossal megegyeztünk, egy jobb hátvéddal és egy irányítóval (a Soroksárról érkező 26 éves Lőrinczy Attila), de tárgyalunk egy kapussal, egy középpályással, és szeretnénk egy szélsőt és egy csatárt is. Várhatóan hat-nyolc játékos érkezik majd, de a csapatnak a gerince, azok, akik a szezon 60-70%-ában a pályán voltak, maradni fog. Kovács Dávid csapatkapitánnyal, valamint Filkor Attilával, Póser Dániellel, Romic Danijellel és Vaszicsku Gergővel már hosszabbítottunk is, Oláh Bálintot pedig végleg megszereztük a Mezőkövesdtől. . Biztosan távozik Gohér Gergő, Horváth Roland, Khiesz Kornél, Króner Martin és Opavszky Balázs, Zsolnai Richárd, míg Vlagyimir Veszelinov abbahagyja, de ő a klub kötelékében marad.

A következő szezonban a minimális cél gondolom a bennmaradás kiharcolása. Dédelgettek esetleg ennél merészebb álmokat is?

Aki ismer engem, az tudja, hogy maximalista és pozitív ember vagyok. Elsődleges cél természetesen a bennmaradás! Ha ennél nagyobbat mondanék, az nagyképűen hangzana. Minél több mérkőzést szeretnénk megnyerni. Egy biztos: fel leszünk készülve a bajnokságra és szeretnénk meglepetést okozni.

Milyen szellemiségű, stílusú focit szeretnél látni jövőre a csapattól a pályán?

Az elmúlt másfél évben kialakítottunk egy olyan játékrendszert, amit folyamatosan csiszoltunk. Ezen nem változtatunk az NB I-ben sem, igyekszünk tovább fejleszteni. Még május végén játszottunk két felkészülési meccset a Vidivel és a Puskás Akadémiával. Láttuk, hogy ez működik. Játékosként is mindig a szervezettségben hittem és most is abban hiszek. Fontos, hogy tudják a dolgukat a srácok mind a védekezésben, mind támadásban és akkor probléma nem lehet. Ha emellé beleteszik még saját kreativitásukat, akkor úgy gondolom, abból jól jöhetünk ki. Egy biztos: fegyelmezett, szervezett csapatot fognak látni a szurkolók.

Meglátásod szerint a koronavírus miatti szünet, az általa kiváltott gazdasági és másfajta válság milyen hatással lehet a labdarúgásra?

Az emberek fejében biztosan benne marad egy ideig, nem fog egyik napról a másikra elmúlni. Amennyiben az anyagi részére gondolsz, Magyarországon az elmúlt 10 évben annyira felépítették a sportág infrastruktúráját, egész rendszerét és olyan szinten fejlődünk folyamatosan, hogy nem hinném, hogy a klubok nagyon megéreznék ezt jelen pillanatban. Ezért is válhat vonzóvá a környező országok játékosai számára az NB I. Mert láthatják, hogy itt minden a legnagyobb rendben van. Kiemelhetem a mi csapatunkat is, ahol egyáltalán nem volt fizetéscsökkentés a koronavírus ideje alatt. Remélem, az emberek minél hamarabb megnyugszanak, és ismét elkezdenek kijárni a meccsekre. Most, hogy félig nyitott stadionokban rendezhetik meg a meccseket, már sokkal jobb a hangulat.

Térjünk vissza az időben és lenne egy technikai jellegű kérdésem. Marosvásárhelyi vagy marosszentgyörgyi vagy?

Marosvásárhelyen születettem, de én echte marosszentgyörgyi vagyok! Ott nőttem fel, ott éltem 15 éves körömig. Csak a kórház miatt születtem Marosvásárhelyen, de én büszke marosszentgyörgyi vagyok és ezt mindenütt nagy örömmel mondom is a nagyvilágban.

Tizenöt évesen kerültél ki Magyarországra. Ez magától értetődő lépés volt számodra? Nem is volt opció, hogy Romániában építs pályafutást?

A marosvásárhelyi ASA utánpótlásában nevelkedtem (fotó, csapatkapitányként) és hál’ Istennek jól is ment a foci. A korosztályos válogatottban voltam egy előselejtezőn. Az első után a második válogatóra már nem hívtak be. Helyettem egy csapattársamat hívták be, aki nem biztos, hogy megérdemelte. Legalábbis az edzők elmondása szerint. Meg vagyok is olyan önkritikus, hogy meg tudjam állapítani, ki az, aki jobb vagy gyengébb nálam. Ő pedig jóval gyengébb volt, mégis meghívták. Nagyon mély nyomot hagyott bennem, hogy nem a tudás számított, hanem a egyéb szempontok, akár a nemzetiség is. Kellően céltudatos és eltökélt voltak már 14 évesen is és elgondolkodtam: lehet, nekem nincs jövőm a román fociban. Mit ad Isten, három hónappal később egy csapattársam szólt, hogy a televízióban látta, magyarul beszélő gyerekeket várnak Magyarországra, próbajátékra egy új csapathoz Kecskemétre. Először nem foglalkoztam vele, de egyre inkább befészkelte magát a fantáziámba. Elkezdtem kutakodni, apum pedig megszerezte a telefonszámukat a ProTv kereskedelmi csatorna marosvásárhelyi stúdiójától. Délután senki nem vette fel a telefont. Akkor még kódolt telefonjaink voltak, ha külföldre akartunk telefonálni. A kódot csak apukám tudta, de én megfejtettem és felhívtam a csapatot délelőtt is. Mondták, hogy azonnal menjek. Hazajött apukám, bevallottam neki, hogy mi történt. Gyorsan kerestünk egy járatot, a buszon már csak egyetlen hely volt. Lefoglaltuk, másnap indultam is, Kecskeméten pedig mondták: szeretnék, ha maradnék. Köszönettel tartozom a szüleimnek, hogy 15 évesen belementek ebbe a dologba és elengedtek több száz kilométerre a családtól – most szülőként belegondolva nem lehetett egyszerű számukra sem.

Az, hogy ilyen fiatalon ilyen komoly lépésre szántad el magad, motiválóan hat egy sportoló számára? Eltökéltebbé, elszántabbá, céltudatosabbá teheti?

Megbecsülöm a sikert! Voltak sikertelen időszakok, nagyon nehéz periódusok. Az emberek többsége a sikert veszi észre, amikor fénylik minden, de sokan nem tudják, hogy mi is van a háttérben! NB I-es csapatban játszottam 18 évesen és hét hónapig nem kaptam fizetést. De mindig megoldottam ezeket a nehézségeket és próbálom úgy felfogni, hogy ez valamiért van. Sose voltam az az ember, aki, ha sikeres voltam, elájultam magamtól. Mindig tudtam helyén kezelni ezeket a dolgokat. Az előbb említettem, hogy büszke marosszentgyörgyi vagyok. Nekem Marosszentgyörgyön barátaim vannak, tartom is velük a kapcsolatot. Amikor felmentem a pályára, az nálam alap volt, hogy tisztességesen beletegyek mindent. Céltudatosnak kell lenni, az egyértelmű.

Az NB I mellett játszottál Ausztriában, Olaszországban és Horvátországban is. Hol érezted magad a legjobban és miként jellemeznéd röviden ezeket a bajnokságokat? Melyek a legmarkánsabb különbségek?

Ahol voltam, általában jól is éreztem magam! Az olasz volt egy nagyon nehéz időszak. Tényleg igaz az olasz focira, hogy azt meg kell szokni. Az egy másik kultúra, másként állnak hozzá a dolgokhoz. Nagy hangsúlyt fektetnek a taktikai dolgokba, ez pedig a többi csapataimnál nem volt annyira jellemző. Ott nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Előtte Ausztriában, ha 5-én volt a fizetés napja, akkor 5-én be is jött a pénz. Olaszországban vagy három hónapig nem kaptunk fizetést. Egy rossz helyről átkerültem egy jóba, majd aztán ismét egy zűrös helyre, az megkavarja az embert. Talán elhamarkodott döntést hoztam, de lelkileg is meg voltam törve és szerettem volna hazajönni, vagy legalábbis közelebb Magyarországhoz. Így utólag azt mondom, nem kellett volna, kitartóbb kellett volna legyek, de ebből is tanultam. Mattersburgban nagyon jól éreztem magam, ott kupadöntőt játszottunk, úgy, hogy előtte való évben kupagyőztes voltam a Fehérvárral. Más kérdés, hogy kikaptunk (2-1-re az Austria Wientől, szerk.), de harmadikok lettünk egy olyan városban, amelynek lakossága 7500, de a meccseinken 10-12.000-en is szurkoltak. Ezek olyan élmények, amelyeket nem lehet elfelejteni. Itthon pedig ott volt a Ferencváros és a Videoton… A Fradi olyan számomra, mint egy élettárs, a Vidivel pedig anya-gyerek kapcsolatom volt. A Budafokot pedig elnevezem most testvéremnek. Minden bajnokságnak megvan a saját stílusa. Az olaszt a taktika jellemzi, a horvátot inkább a keménység, az agresszivitás, az osztrák pedig mentálisan volt erős. Ezzel együtt ma is azt mondom, ezek közül technikailag a magyar bajnokság a legerősebb!

Ezzel most szó nélkül hagytál! Akkor miért nem álljuk meg a helyünket a komolyabb bajnokságokban?

Amit a legnehezebb fejleszteni, az a mentális képzés! Ezt pedig már gyerekkorban el kellene kezdeni fejleszteni szakemberek bevonásával. Ha egy játékos önbizalma gyenge, akkor azt bármikor megfoghatod. Legalább húsz olyan magyar játékost fel tudnék sorolni, aki technikailag válogatott szinten volt, de legfeljebb NB II-ig jutott el.

Sok esetben azt látjuk, hogy a külföldi játékosok igazi izomkolosszusok, ehhez képest a magyar, de a román játékosok kanyarban sincsenek.

Ezen a téren is fejlődünk. Nehéz feljönni arra a szintre, ahol a topcsapatok tartanak, mert amik most jönnek be Magyarországra, Romániába, de akár Ausztriába is, azok másutt már szép lassan kimennek. Beszélhetünk az erőnléti edzők szerepéről is. Magyarországon két-három éve csináljuk ezt igazán profin, hogy minden játékost mérünk és figyelünk, miközben, épp most olvastam Carlo Ancelotti könyvét, ő már tíz évvel ezelőtt is ezt csinálta. Nem mindig a játékosok hibája. Mindig utánozni akartuk az angol focit, a holland focit, de ami mögötte van, azt nem. De nem akarok én megmondóember lenni, próbálom a saját utamat járni. Nekünk a magyar focit kell előbbre vinnünk és nem mást leutánozni. Más kérdés, hogy igyekeznünk kell tanulni másoktól. Bölöni Laci bácsival beszélgettem tavalyelőtt Londonban és ő mondta, hogy nem csak a jóktól lehet tanulni. Mondott egy példát, hogy elment egyszer megnézni a Zenit edzését. A másik oldalon a Salzburg edzett, amely akkor még csak feljövő csapat volt. Azt mondta, a Zenitnél nem látott semmi érdekeset, viszont a Salzburgnál igen. Mindenhonnan lehet tanulni, bárhol a világon.

Milyen kapcsolatban vagy amúgy Bölönivel?

Túlzás lenne azt mondani, hogy kapcsolatban állunk. Régebben voltam próbajátékon nála, még a Nancynál 13 évesen. Azt követően évekig nem találkoztam vele. Aztán Londonban, amikor a székely válogatottal voltam ott, meglátogatott minket. Többször is beszélgettünk és egy régi képet is mutattam neki, ami annak idején a Nancynál készült. Példaképként tekintek rá, amilyen pályafutása volt, amilyen eredményeket elért. Mindenütt alkotott. Néha írok ímélt neki és készségesen válaszol, ennek pedig nagyon örülök.

Ha már szóba került a székely válogatott, akkor megkérdezném, hogy velük miként kerültél kapcsolatba?

Őszintén megmondom, én jelentkeztem: ha szükség van rám, szívesen segítek. Utólag kiderült, ők nem mertek felém közeledni, mert sokszor visszautasították már megkeresésüket első- és másodosztályú játékosok és rossz volt a tapasztalatuk ezzel kapcsolatban. Európa- és világbajnokságon is voltam velük. A következő Eb-n sajnos már nem tudtam részt venni, mert elszakadt a keresztszalagom. Meg akkor már edző is voltam, így pedig más a történet. De abban maradtunk, ha vagyok olyan állapotban és nem ütközik a programommal sem és szükségük is van rám, akkor megyek. 35 éves vagyok, ebben a korban még nem illik csak úgy abbahagyni a focit, játszom is az öregfiúkban, úgyhogy szívesen lépnék még pályára a székely válogatottban is. Sőt, a székely válogatottnak van egy vezetőségi bizottsága és abban is benne vagyok. Segítek, ha tudok! És elmondhatom: ugyanolyan öröm volt a székely válogatottban pályára lépni, mint előtte a magyarban!

Az előbb sorra vettük a családtagokat. A magyar válogatotthoz melyiket társítanád?

A magyar válogatott a csúcs! Ehhez nem tudok más jelzőt mondani. Életem első cikkében, amelyben megszólaltam, még a marosvásárhelyi Népújságban, azt mondtam: nagy álmom, hogy magyar válogatott legyek. Mindezt 15 évesen, amikor még semmi nem történt, akkor jutottam csak ki Magyarországra. Aztán az első válogatott meccsem előestéjén küldtem egy üzenetet annak a barátomnak, aki annak idején azt a cikket írta, és azt írtam benne, hogy izgulok, mert létrejön a nagy álom, amire olyan régóta várok. Apukám ott volt az első, hazai pályán játszott mérkőzésen (2007. március 28-én 2-0-ás győzelem a Moldova ellen Eb-selejtezőn, szerk.) és a himnusz alatt elsírta magát. Ez egy olyan érzés, ami miatt azt mondom, érdemes volt minden befektetett munka.

Bő másfél évtizede történt, hogy a Ferencváros Szovátán edzőtáborozott. Tervezed-e, hogy a Budafokkal ellátogassatok esetleg Erdélybe, Székelyföldre?

Megmondom őszintén, már a télen is megfordult ez a fejemben, de rövid volt a felkészülés. Erdélybe elmenni busszal az 22-23 óra. Ez elég fárasztó és ennek nem szeretném kitenni a csapatot. De ha lenne rá több idő, nagyon szívesen elvinném a csapatot és tudom, hogy vevők is lennének rá a fiúk. Akármelyik csapatommal Erdélyben jártam, mindig feltöltődve tértünk vissza. Emlékszem, a légiósok meg voltak lepődve, hogy beszélnek itt magyarul. Mondtam nekik: nem ismered a történelmet? Ha lesz rá lehetőség, mindenképpen elgondolkodnék rajta, csak mérlegelni kell, érdemes-e ennyit utazni.

Azt már mesélted, a 15 éves, pályája elején járó Csizmadia Csabának mi volt az álma. Most viszont, az edzői pályája elején járó Csizmadia Csabának mi az álma?

A legeslegfontosabb, hogy fejlődni tudjak! Jobb és jobb akarok lenni! Már az, hogy 33 évesen megkaptam a kispadot az NB II-ben, nagy dolog volt. Most 35 évesen az NB I-ben vezethetem a csapatomat, ez is nagyon hatalmas dolog. Fejlődni akarok, bizonyítani akarok, a Budafokkal minél jobb eredményt akarok elérni a következő szezonban. Szeretném megszerezni a Pro licencet. Ha jönnek az eredmények, akkor kitűzhetek merészebb célokat is. A csúcsot akarom elérni edzőként is, mint ahogy játékosként is azt akartam. A csúcs pedig szerintem a válogatott!

fotó: Csizmadia Csaba saját archívuma/facebook.com/csizmadia.csaba.3