Három a magyar igazság, tudják már ezt Szófiában is!


November 12-én Budapesten juthatunk ki - Budapestre.

 A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re győzött Bulgária vendégeként az Európa-bajnoki pótselejtező csütörtöki elődöntőjében, így már csak egy mérkőzést kell nyernie az Eb-részvételért.

Marco Rossi szövetségi kapitány a hiányzó Szoboszlai Dominiket a DAC-ban futballozó Kalmár Zsolttal pótolta, aki a 17. percben szögletből adott gólpasszt Willi Orbánnak, majd a 47. percben szabadrúgásból talált be. A meccset a csereként beálló Nikolics Nemanja fejesgólja döntötte el a 75. percben, a végeredményt Georgij Jomov állította be a hajrában. A találkozón Nego Loic becserélésével újoncot is avatott az olasz szakvezető.


Mindkét csapat kissé idegesen kezdett, ami elsősorban a pontatlan passzokban nyilvánult meg. Néhány perc elteltével inkább már az óvatosság jellemezte a két gárda játékát, így az első negyedórában nem alakult ki helyzet. A magyarok viszont az első adandó alkalommal betaláltak egy szögletet követően. Hátrányban azonnal felpörgették a tempót a hazaiak, ennek eredményeként egy perccel később Gulácsinak kellett védenie a keresztléc alá tartó lövést. Bár a bolgárok tartósan nem tudtak nyomást gyakorolni, de időről időre így is voltak komoly lehetőségeik, Gulácsi több ízben bravúrral hárított. A magyarok kissé kényelmesen futballoztak előnyben, így esélyük sem volt újabb gólszerzésre a szünetig.

A folytatás álomszerűen indult, mivel a Szoboszlait helyettesítő Kalmár megpattanó szabadrúgásával, ha szerencsésen is, de sikerült megduplázni az előnyt. Az újabb bekapott gól letörte a bolgár együttes lelkesedését, így ekkor vezetett néhány ígéretes akciót a magyar csapat. A mezőny- és mentális fölény viszont nem tartott sokáig, mert az 55. percben a játékvezető büntetőt adott a bolgároknak, azonban a videobíró elemzése után szabadrúgásra módosította ítéletét, mivel Lang Ádám még a 16-oson kívül szabálytalankodott. Bár Krajev lövése fölé szállt, a bolgárok mégis visszavették a mérkőzés irányítását, de ebben a periódusban fölényük inkább csak meddő volt. A találkozót a csereként beállt Nikolics fejesgólja döntötte el végleg. Háromgólos hátrányban is próbálkoztak a bolgárok, de már nem volt igazán lelkesedésük és lendületük sem, a magyarok ekkor már magabiztosan és szervezetten védekeztek, végül a hajrában a szépítés sikerült a hazaiaknak.

 A magyarok 45 év után győzték le ismét a bolgár csapatot, idegenben pedig 63 esztendő után sikerült felülmúlniuk.

A nemzeti együttes november 12-én azt az Izlandot fogadja az Eb-részvételért a Puskás Arénában, amely Reykjavikban 2-1-re legyőzte Romániát. Ugyan a vendégek 57%-ban birtokolták a labdát s Laugardalsvöllur Stadionban, Alexandru Maxim büntetőjével pedig a 63. percben válaszolni is tudtak Gylfi Sigurðsson az első félidőben szerzett két góljára, teljesítményükről azonban sokat elmond, hogy a tizenegyesen kívül el sem találták Hannes Halldórsson kapuját.

A román válogatott kezdőjében a bajnok Kolozsvári CFR három játékosa, Cristian Manea, Ciprian Deac és Mario Camora is helyet kapott, így utóbbi lett a "tricolorii" első honosított labdarúgúja. A második félidőben aztán pályára lépett az egyaránt magyar származású nagyváradi Claudiu Keserü és a margittai George Puscas is.

  
Ám az Izland ellen döntő előtte még vár két nehéz mérkőzés Marco Rossi csapatára, amely most vasárnap előbb Belgrádban Szerbia, majd jövő szerdán Moszkvában Oroszország vendége lesz a Nemzetek Ligájában.

Eb-pótselejtező, A divízió, elődöntő:
Bulgária-Magyarország 1-3 (0-1)
Szófia, 2000 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerzők: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)
sárga lap: Lang (55.), Gazdag (88.)

Bulgária: Ilijev - Cicinho, Terzijev, Bozsikov, Nedjalkov - Karabeljov, Malinov - Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev, Ivanov (Jomov, 31.) - Krajev (Jankov, 80.)

Magyarország: Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy (Gazdag, 82.), Holender (Nego, 70.) - Kalmár (Hangya, 70.) - Szalai Á., Sallai (Nikolics, 59.)

 fotók: uefa.com

A rovat legfrissebb hírei