Fél óra alatt eldőlt a csúcsrangadó


A második hely a tét!

Eredetileg két mérkőzést kellett volna letudni a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján, ám a Dunaújvárosi Acélbikák visszalépése nyomán egy meccsre karcsúsodott a program.

Méghozzá a Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom csúcsrangadóra. Hogy miért is csúcsrangadó? Az elmúlt idény társbajnokainak csatája volt, akik a két évvel ezelőtti idény fináléját is vívták.

Az előjelek egyik csapatra nézve sem voltak biztatóak. A kék-fehérek három zsinórban elszenvedett vereségből – a Brassói Corona ellen – érkeztek, ráadásul óriási meccsterhelés végére lett időzítve a párharc.

A Fradi sem volt túl jó formába, hiszen a legutóbbi két meccsén kategorikus vereséget szenvedett. Ám nekik volt idejük rendezni a sorokat, hiszen a nemzetközi szünetnek hála másfél hétig pihenhettek és készülhettek.

Vannak esetek amikor ez jó, máskor viszont nem.

A jégen viszont azt láthattuk, hogy a zöld-fehérek alaposan belekezdtek. Az első harmad első felében egyértelműen az ők akaratuk érvényesült, de László Arnold állta a sarakat. Az újfent felforgatott hadrendben játszó Sportklub – Jason Morgan ezúttal három légiós hátvédnek szavazott bizalmat és három csatárnak – a 9. perctől kezdett éledezni. Ehhez szükség volt arra is, hogy Hegyit kiszórják a játékvezetők. A fórt még nem tudták kihasználni a vendéglátók, ám ahogy Hegyi visszajött a honosított Taratuhin szinte nulla szögből hatalmas gólt vágott Nagy föle mellé. Videóbírózni is kellett, hogy a játékvezetők biztosak legyenek a dolgukban. Nem volt kérdés. Gól volt.

Ezt követően a Sportklub kiegyenlítette a küzdelmet a jégen és fel tudta venni a Fradival a tempót, illetve megtalálta a vendégek agresszív letámadásának az ellenszerét.

A második felvonás parádésan kezdődött csíki szempontból. Alig telt el 46 másodperc és Wishart megpattanó lövése újfent a hálóba kötött ki. A Fradi igyekezett tartani az első harmadban mutatott agresszív letámadós játékát, de a hazaiak rendre életveszélyesen hozták ki a korongokat és ezúttal remekül éltek a lehetőségekkel. A 34. percben már öttel mentek a kék fehérek. Blackwater hátrányból, Taratuhin előnyből, míg Rokaly Norbert egyenlő létszám mellett talált be Nagy Kristófnak. A Ferencváros viszont nem az a csapat amely, feladja és a harmad végén Hodgman szépített.

A záró felvonásra akadozva indult a kék-fehérek szempontjából. Yellow Hornt egymás után kétszer is kiszórták, de ez végül remekül jött. A 45. percben egy kivágott pakkot Nagy Kristóf a kapu mögött állított le, de épp Blackwaternek, aki megkerülve a kaput betalált, újabb emberhátrányos gólt szerezve. Ekkor biztosnak tűnt a hazai siker.

A Sportklub lassan-lassan takaréklángon kezdett égni, érthető módon. A Fradi kapott az alkalmon és Sági, Hegyi, illetve Karmeniemi találataival feljöttek mínusz kettőre. Két perc volt ekkor vissza. A kék-fehérek viszont felébredtek, hogy nincs vége a meccsnek. A Fradi bár lehozta kapusát, gyakorlatilag esélyük sem volt közelebb kerülni.

A Sportklub győzelmével tovább növelte előnyét a Ferencvárossal szemben és már öt pont a különbség a második és a harmadik helyezett között. Amennyiben a kék-fehérek a mai második Fradi elleni meccset is behúzza, akkor matematikailag is bebiztosítsa második helyét. Ellenkező mások kezében van a sorsa.

Erste Liga
Csíkszeredai Sportklub – Ferencváros-Telekom 6–4 (1–0, 4–1, 1–3)
Gólszerzők:
Taratuhin (11., 33.), Wishart (21.), Blackwater (26., 45.), Rokaly N. (34.), illetve Hodgman (38.), Sági (51.), Hegyi (57.), Karmeniemi (58.).

Mestermérleg
Jason Morgan, vezetőedző, SC Csíkszereda: – Nagyon jó rajtot vettünk a találkozó elején. Fontos volt, hogy mentálisan ne essünk bele abba hibába, mint az első, budapesti mérkőzésen, ahol a meccs első fele elment mellettünk. Nagyot harcoltak a fiúk, Blackwater két emberhátrányban szerzett gólja külön dicséretet érdemel. Jó munkát tettünk le az asztalra, mindemellett a speciális játékunk is jól működött.

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: – Az kívülről is látszott, hogy házigazdák meccsrutinban voltak négy komoly találkozóval, miközben mi másfél héttel ezelőtt játszottunk utoljára. Azt gondolom, nem játszottunk rosszul. Az első két harmadban a Csíkszereda kihasználta a helyzeteit, mi pedig nem találtunk be, szerintem ez jelentette a különbséget. A speciális játékunkra kell jobban odafigyelnünk, az utolsó harmadban láttottakra pedig bőven építkezhetünk. Helyzetekben egy szinten voltunk, de gólra játsszák a meccseket.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei