„Azért jöttem Splitbe, hogy bajnokságot nyerjek és a BL-ben játsszak!”

Két és fél év után hagyta el a Diósgyőr csapatát a horvát Split kedvéért Balázs Csilla. A 24 éves román labdarúgó a váltás okairól, a személyes céljairól, a válogatottbeli tapasztalatairól is mesélt az erdélysport.hu-nak adott exkluzív interjújában.

Hogy érzed magad ott, ahová más nyaralni jár?

Nagyon jól vagyok! Itt csak jól lehet lenni, a tengerpart mellett (nevet). Január vége óta vagyok Splitben és szokom a környeztet, itt minden új. Ez az első csapatom, ahol minden új. Magyarországon az anyanyelvemen, magyarul beszéltünk, itt viszont mindenki idegen nyelvet használ. Angolul kommunikálunk, de tanulgatom a horvátot. A pályán kell a horvát, mert nem minden csapattársam beszél angolul. A nevemet Balásznak ejtik, a keresztnevem pedig sokszor Csille. De már megszoktam. Előfordult az is, hogy az edző hosszan beszélt hozzám horvátul. Én csak álltam ott, mosolyogtam, le voltam sokkolva. Aztán rájött, hogy angolul kellene beszélnie hozzám. Egy-két szóból azért megértettem, mit kér tőlem…

Miért hagytad el a Diósgyőrt a Split kedvéért? Miként került egyáltalán képbe neked a horvát csapat?

A Split már a nyáron megkeresett, de akkor úgy gondoltam, egy évet még mindenképpen Miskolcon maradok. November végén azonban egy újabb, még jobb ajánlattal kerestek meg, ekkor pedig már igent mondtam. Úgy voltam vele, hogy szeretnék bajnokságot nyerni, a Bajnokok Ligájában szerepelni.

Magyarországon a Diósgyőrnek nem sok esélye van a Ferencváros és az MTK mellett, a Split viszont vezeti a bajnokságot holtversenyben az Eszékkel. A cél gondolom egyértelműen a bajnoki cím?

A Diósgyőrrel úgy vágtunk neki minden szezonnak, hogy van esélyünk a bajnoki címre – aztán mindig az MTK és a Fradi mögé szorultunk. Itt viszont a bajnoki cím a tét. A horvát női ligát 8 csapat alkotja, az alapszakasz után pedig az első négy a felsőházban, az utolsó négy az alsóházban folytatja. Magyarországgal ellentétben itt nincs bajnoki döntő, a rájátszásban is körmérkőzéseket játszunk, így még van három meccsünk az Eszék ellen.

A Facebook-oldaladon az is szerepel, hogy masszőr vagy. Ez mit jelent, te vagy a csapat masszőré?

Dehogy is (nevet). Korábban Marosvásárhelyen megszereztem a masszőr diplomát. Jelenleg azonban minden időmet és energiámat a foci tölti ki. Később, visszavonulásom után viszont nem tartom kizártnak, hogy akár masszőrként folytassam valamelyik csapat mellett, mindenképpen a foci mellett szeretnék ugyanis maradni.

Ne menjünk még ennyire előre, beszéljünk inkább a kezdetekről. Miért választja egy székelyudvarhelyi lány a labdarúgást?

Az egyetlen lány voltam az utcában és egész nap a fiúkkal fociztam. Az utcán, a téren letettünk két követ vagy két pólót és már rúgtuk is a labdát. Aztán Szentegyházára kerültem a Vasas Feminához, amely 2012-ben Székelyudvarhelyre költözött. Következett az ASA Marosvásárhelyen, aztán a Heniu Borgóprundon, onnan kerültem a Diósgyőrhöz.

Mi az oka annak, hogy Székelyudvarhely a román női labdarúgás egyik fellegvára Kolozsvár mellett?

A Vasasnál mindig nagy hangsúlyt fektettek az utánpótlásra, rengeteg saját nevelésű lány játszott a felnőtt csapatban és jutott el a válogatottig. Ez pedig vonzóvá tette a focit a gyerekek számára.

Eleve védőként kezdtél játszani?

Áh dehogy! Mint a legtöbben, én is csatárként kezdtem, de játszottam a középpályán és a védelemben is. Minden poszton megfordultam, még a kapuban is beálltam, ha kellett. Diósgyőrbe is védekező középpályásként kezdtem, ám az egyik meccsen az edző elégedetlen volt a jobbszélsőnkkel és odafordult hozzám: Be tudsz menni jobb oldali védőnek? Persze, megoldom, mondtam. Jól is ment a játék, így ott ragadtam. Eleinte fura volt, mert a középpályán több helyed van, jobban tudsz fordulni. De jobb szélső védőként nincs sok választásod: ha megfordulsz, ott az oldalvonal. Ez furcsa volt, de megszoktam. Akárhova is tesznek, és játszom (mosolyog). Horvátországban az első bajnokimon középpályást játszottam, aztán a kupameccsen jobb oldali védőt. De elvileg inkább védekező középpályásként számolnak velem.

Volt-e, van-e példaképed?

Példaképem nem volt, de kedvenc játékosom igen: a Manchester City angol válogatott játékosa, Lucy Bronze. Ő is jobbhátvéd, ezért inspirál a játéka, próbálom figyelni, mit hogyan csinál. Nem véletlenül lett 2019-ben az UEFA-nál, 2020-ben pedig már a FIFA-nál az év legjobb női játékosa.

Ha összevetjük a három bajnokságot, amelyben megfordultál, melyik a legerősebb?

Ugyan a román bajnokságot nem ismerem annyira, hiszen két és fél éve nem játszottam otthon, de azt kell mondanom, hogy a magyar a legerősebb. Emlékszem, amikor Diósgyőrre kerültem, állandóan görcsöltem be a pályán. Nem voltam hozzászokva a nagy terheléshez és kellett fél év, amíg hozzászokott a testem. Amikor pedig fáradt vagy, az agyad sem úgy teljesít, jönnek a rossz megoldások a pályán, ez pedig lehúzza az embert.

Ily módon nem félsz, hogy eltávolodsz a román válogatottól?

Számomra a válogatott amolyan bónusz! Ha hívnak, szívesen megyek és odateszem magam. Ha nem hívnak be, akkor igyekszem mindent megtenni, hogy visszajussak oda.

A válogatottnál nem volt soha gondod abból, hogy magyar nemzetiségű vagy?

Amikor az U17-es válogatotthoz először behívtak, nagyjából annyit tudtam románul, hogy da meg nu. Szerencsére voltak lányok, akik fordítottak nekem. Aztán az U19-es válogatottban egy szocsi tornán az edző elmondta: őt nem érdekli, ki milyen nyelven beszél, az fog játszani, aki a legjobban megérdemli, aki a legjobban odateszi magát. Ez pedig nagyon tetszett nekem. Mire a felnőttek közé kerültem, már megtanultam románul (mosolyog).

Sajnos olyan időket élünk, hogy nem lehet nem megkérdezni: mi a helyzet a koronavírus tekintetében Splitben, Horvátországban.

Nem követem a híreket, de úgy látom, a helybéliek nagyon nem paráznak emiatt. A teraszok nyitva vannak, zárt térben viszont nem lehet fogyasztani. Az üzletekben kötelez a maszk viselete, de utcákon nem.

És milyen érzés zárt kapuk mögött játszani?

Diósgyőrben mindig jó volt a hangulat, pár százan mindig kint voltak a meccseken, dobokkal buzdítottak. De a Fradi ellen 1800-an is kijöttek és az MTK ellen is 1500 körül szoktak lenni. Elmondani sem tudom, annyira jó volt, leírhatatlan érzés, amikor a nevedet kiabálják. Nagyon jó volt azok előtt a fantasztikus szurkolók előtt, abban a szép stadionban játszani. Aztán jött a COVID, most pedig se nézők, se hangulat. Mit mondjak, nem olyan jó. És még az edző hangját is hallod.

Meddig tervezel Splitben maradni?

Azért jöttem ide, hogy bajnokságot nyerjek és a Bajnokok Ligájában játszhassak. Álmom az, hogy a BL-ben meccseket nyerjek, szép eredményeket érjek el. Amennyiben viszont azt látom, hogy a fejlődésem nem úgy halad, ahogyan szeretném, akkor csak a BL miatt nem maradok.

 fotók: www.facebook.com/csilla.balazs.7