Európa? Kit érdekel!


Két erdélyi csapat önként lemondott annak lehetőségéről, hogy megméretkezzen a nemzetközi porondon.

Nem kíván részt venni az európai kupák következő kiírásában két erdélyi csapat, az UTA Arad (fotó) és a Hermannstadt! A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) március 31-ig várta a klubok licenckérelmét, az élvonal 16 együttese közül pedig négy sem igényelt az európai kupákban való induláshoz szükséges engedélyt.

Az aradiak és nagyszebeniek mellett a sereghajtó Poli Iasi és a Voluntari sem igényelt európai licencet. Ugyan mind a négy gárda a rájátszás alsóházában folytatja a szezont, az FRF döntése értelmében idéntől ennek a küzdelemnek is nagyobb lesz a tétje, mint a puszta bennmaradás! A versenykiírás szerint ugyanis az alsóház első két helyezettje osztályozót játszhat majd egymással, a győztes pedig a felsőház utolsó helyezettjével küzd meg a Konferencia Ligában való indulás jogáért.

Az alsóházi rájátszás startja előtt a Bálint László edzette UTA a negyedik, a Hermannstadt pedig az utolsó előtti, azaz a kilencedik jelenleg. Csakhogy az alapszakaszban megszerzett pontok megfelezését követően a tíz alsóházi együttes hét ponton belül van, így bármi megtörténhet a hátralévő kilenc forduló során.

Különösen érdekes amúgy a Voluntari politikája, a csapat ugyanis akkor sem indulhatott az európai kupákban, amikor 2017-ben mindenki számára váratlanul megnyerte a Román Kupát...

A mezőny másik három erdélyi tagja, a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR, az alapszakaszt a negyedik helyen záró Sepsi, valamint az alsóházban szereplő Gaz Metan ezzel szemben igényelt licencet, így indulhat az európai kupákban – amennyiben erre jogot szerez.

Ez már csak azért is fontos, mert az előző idényben az Európa Liga első selejtezőkörében búcsúzó Craiova is 290.000 eurót kapott az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), szemben például a Sepsivel és a Gaz Metannal, akik csak 37.000 eurót tehettek zsebre az európai szövetségtől különböző támogatások fejében.

fotó: www.facebook.com/uta1945arad

A rovat legfrissebb hírei