Nézők előtt győzelemmel zárta a szezont a bajnok!


Végül kilenc pontot vert a Kolozsvár a nagy riválisra.

Győzelemmel zárta az idényt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, miután a Liga 1 utolsó fordulójában Adrian Gidea és Mario Rondon góljaival 2-0-ra legyőzte a FCSB együttesét. A két gárda szinte végig fej-fej mellett haladva küzdött a bajnoki címért, ám végül kilenc pont előnnyel zártak az erdélyiek.

Annak következtében, hogy már az előző fordulóban eldőlt a bajnoki cím sorsa, mindkét csapatban több olyan játékos is lehetőséget kapott, akik korábban egyáltalán nem, vagy csak elvétve léphettek pályára. Különösen igaz ez a vendégekre, ahol alapemberek sora (Olimpiu Morutan, Octavian Popescu, Ovidiu Popescu, Iulian Cristea, Denis Harut, Darius Olaru, Razvan Oaida) hiányzott. A „vasutasoknál” pedig a kezdőben kapott lehetőséget Adrian Gidea. Mondhatnánk, hogy a szokásoknak megfelelően, hiszen a 21 éves támadó ebben a szezonban 19 bajnokin is kezdhetett. Ő szerzett szemfüles módon labdát az ellenfél tizenhatosán belül, majd csavarta be pályafutása, egyben a meccs első gólját. Tette ezt a 14. percben, amikor pedig ő már nem szokott a pályán lenni! Egyszerre jutalom és elégtétel ez a gól ugyanis egy olyan játékos számára, akit korábban 18-szor lecseréltek már a 12. perc előtt! Fiatalszabály kipipálva ugye….

Gidea ezúttal 65 percig lehetett a pályán és kétségtelenül ő volt a találkozó egyik hőse. A másik pedig Valentin Costache, aki a szünet után kétszer is telibe találta a kapufát, közte viszont kiosztott egy gólpasszt is Mario Rondonnak. A CFR akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhetett volna, ám Ciprian Deac a 75. percben büntetőt hibázott. Vagy ha úgy tetszik, Stefan Tarnoveanu (a FCSB harmadik számú kapusa) védeni tudott.

A mérkőzést amúgy meglehetősen élénk játékot jellemezte, mindkét kapu előtt akadtak szép számmal gólszerzési lehetőségek, a kapusok nem unatkoztak. És ha már itt tartunk: a 85. percben a hazaiak színeiben Cristian Balgradean kapust Rares Murariu váltotta, ezzel a 22 éves hálóőr is bemutatkozhatott a kolozsváriak színeiben.

Győzelemmel búcsúzik tehát a 2020-2021-es idénytől a Kolozsvári CFR, amely a rivális fölött aratott sikert követően átvehette a bajnoknak járó érmeket és trófeát is. Zsinórban negyedszer, összesen hetedszer. Ráadásul nézők előtt ünnepelhettek, a szezon során először ugyanis a szurkolók a lelátókról buzdíthatták kedvenceiket.

A szezont csütörtök este a Sepsi-Botosani találkozó zárja, ám a lényegi kérdések már eldőltek. Az 54 pontos CFR kilenc egységet vert a FCSB-ére, míg a Sepsi már biztosan negyedik helyen végez, a harmadik Craiovát ugyanis már nem tudja megelőzni.

fotók: www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei