Bajusz és Tokai is gólokkal járult hozzá Románia 10. helyéhez az Európa-bajnokságon
Összesen hét nagyváradi pólós szerepelt a román keretben az U15-ös korosztályos tornán.
A tizedik helyen zárta a portugáliai Loule városában megrendezett U15-ös vízilabda Európa-bajnokságot a román férfi válogatott, miután a 9. helyért vívott csatában 12-7 arányban alulmaradt Montenegró együttesével szemben.
A román válogatott, soraiban hét nagyváradi játékossal, két mérkőzést megnyert és négyet elveszített a tornán, 51 góljából kettőt Bajusz Benett, egyet pedig Tokai Márk lőtt.
A román csapat a B csoportba kapott besorolást, ahol a nyitányként szoros mérkőzésen 10-9-re kikapott az esélyesebb Spanyolországtól – Bajusz ekkor lőtte első gólját. Ezt egy szoros győzelem követte Málta ellen 6-5-re, majd egy Olaszország elleni 15-8 arányú vereség.
A csoport harmadik helyén végezve a nyolcaddöntőben Horvátország volt a román csapat ellenfele, de a dél-szlávok nagyon simán, 16-5-re nyertek. Ezt követően az első helyosztó mérkőzésen a házigazda következett, amelyre Románia megsemmisítő vereséget mért: a hét gólig jutó Serban Burda vezetésével a kékek 23-2-re nyertek. A kiütésből Tokai is kivette a részét egy találattal. Ezt a 9. helyért vívott, már említett mérkőzés követte Montenegró ellen, amelyen Bajusz hiába lőtte meg második gólját a tornán, az esélyesebb piros-fehérek 12-7-re nyertek, így Románia a 10. helyen zárta a kontinenstornát.
Amint erről már volt szó, a Nagyváradi VSK utánpótlása hét játékost is adott a keretbe: Bajusz Benett (2 gól), Tokai Márk (1 gól) mellett Szilágyi Marcu kapus, Andrei Marinescu (12), Ianis Soponar (8), Raul Șandru (3) és Mihai Fitero (3) is Nagy Sándor, Fejér Iván, Sandor Christian edzők tanítványai a Körös-parti városban.
fotó: h20polo.ro