Ők lehetnek a CFR és a Sepsi ellenfelei


Az UEFA sorsolt, az erdélyi csapatoknak már „csak” el kell jutniuk a 3. körbe.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Nyonban található székhelyén hétfő délután kisorsolták az európai kupasorozatok harmadik fordulóinak párosításait. Kiderült tehát, mely csapatok várhatnak a Kolozsvári CFR-re a Bajnokok Ligájában és a Sepsire a Konferencia Ligában. Amennyiben a két gárda sikerrel veszi a második fordulót.

A kolozsváriakra látszólag könnyű feladat vár a II. fordulóban, ahol az andorrai Lincol Red Imps lesz Hindrich Ottóék következő ellenfele július 20-án, kedden, illetve 28-án, szerdán. Amennyiben a „vasutasok” sikerrel veszik ezt az akadályt, akkor a harmadik körben egy jó ismerős, a Young Boys lehet az ellenfelük. A svájciakkal összecsaptak ugye az előző idényben az Európa Liga csoportkörében, ahol Kolozsváron 1-1-re végzett a két gárda, Bernben a visszavágón viszont meglehetősen vitatható körülmények közepette nyertek és jutottak tovább a hazaiak. A 3. fordulóba azonban a svájciaknak is el kell még jutniuk, méghozzá a szlovák Slovan Bratislava „testén keresztül”. A magyar válogatott Holman Dávidot is soraiban tudó pozsonyiak az előző körben az ír Shamrock Roverst búcsúztatták, a Young Boys ellen viszont már jócskán nehezebb dolguk lehet.

A fennállása első nemzetközi mérkőzésére készülő Sepsi OSK a Konferencia Liga második selejtezőkörében egy másik felvidéki csapattal, a Spartak Trnavával csap össze 22-én illetve 29-én, csütörtökön. Amennyiben a háromszékiek túljutnak a nagyszombatiakon, akkor a harmadik fordulóban az izraeli Maccabi Tel-Aviv és a montenegrói Szutjeszka párharc továbbjutója vár rájuk. Közülük eddig a Szutjeszka mutatkozott már be, ők a grúz FC Gagrát búcsúztatták 2-1-es összesítéssel.

Ami a magyar csapatokat illeti, a Bajnokok Ligájában a Ferencváros ellenfele a cseh Slavia Prága lehet, míg a Konferencia Ligában az Újpestre a svájci Basel vagy az albán Partizani, a Puskás Akadémiára pedig a belga Gent vagy a norvég Valerenga várhat.

Szintén belga ellenfele, méghozzá a rekordbajnok Anderlecht lehet a Craiovának, amennyiben túljut az albán Lacin, míg a FCSB-re az ukrán Kolos Kovalivka vár, amennyiben sikerrel birkózik meg a kazah Sahtar Karagandival.

Az UEFA közleménye szerint a BL-, az El- és az Ekl-selejtezőben sem lehetnek majd jelen a stadionokban vendégszurkolók. A döntést a csoportkörök megkezdése előtt felülvizsgálja majd az európai szövetség.

 

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROS (magyar)/Zalgiris Vilnius (litván)–Slavia Praha (cseh)
Kajrat Almati (kazah)/Crvena zvezda (szerb)–Alaskert (örmény)/Sheriff Tiraspol (moldovai)
Malmö FF (svéd)/HJK (finn)–Rangers FC (skót)
Dinamo Zagreb (horvát)/Omonia Nicosia (ciprusi)–Legia Warszawa (lengyel)/Flora Tallinn (észt)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)–Slovan Bratislava (szlovák)/Young Boys (svájci)
Olympiakosz Pireusz (görög)/Neftci (azeri)–Mura (szlovén)/Ludogorec (bolgár)
NEM BAJNOKI ÁG
Szpartak Moszkva (orosz)–Benfica (portugál)
Genk (belga)–Sahtar Doneck (ukrán)
PSV (holland)/Galatasaray (török)–Celtic (skót)/Midtjylland (dán)
AS Monaco (francia)–Rapid Wien (osztrák)/Sparta Praha (cseh)

2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG

FERENCVÁROS (magyar)–Zalgiris Vilnius (litván)
Dinamo Zagreb (horvát)–Omonia Nicosia (ciprusi)
Slovan Bratislava (szlovák)–Young Boys (svájci)
Legia Warszawa (lengyel)/Flora Tallinn (észt)
Alaskert (örmény)–Sheriff Tiraspol (moldovai)
Olympiakosz Pireusz (görög)–Neftci (azeri)
Kajrat Almati (kazah)–Crvena zvezda (szerb)
Lincoln Red Imps (gibraltári)–CFR Cluj (Kolozsvár, romániai)
Malmö FF (svéd)–HJK (finn)
Mura (szlovén)–Ludogorec (bolgár)
NEM BAJNOKI ÁG
Rapid Wien (osztrák)–Sparta Praha (cseh)
PSV (holland)–Galatasaray (török)
Celtic (skót)–Midtjylland (dán)

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR

ÚJPEST/Vaduz (liechtensteini)–Basel (svájci)/Partizani (albán)
RFS (lett)/PUSKÁS AKADÉMIA–Gent (belga)/Vålerenga (norvég)
További magyar szempontból kiemelt párosítások
Szocsi (orosz)/Kesla (azeri)–Partizan (szerb)/DAC 1904 (szlovákiai)
CSKA Szófia (bolgár)/Liepāja (lett)–Pogon Szczecin (lengyel)/NK Osijek (horvát)
Spartak Trnava (szlovák)/Sepsi OSK (romániai)–Szutjeszka (montenegrói)/Maccabi Tel-Aviv (izraeli)

A rovat legfrissebb hírei