Ezzel a Luis Suarezt idéző góllal nyert az Arad Videó


Jót tett a sepsi kölcsönjáték, góljaival húzza maga után a címvédő Kolozsvárt.

Nem akármilyen góllal szerezte meg szezonbeli első győzelmét az Aradi UTA labdarúgó-csapata a Liga 1. második fordulójában. Nyert a bajnoki címvédő Kolozsvári CFR is, amely eddig cseppet sem volt meggyőző, de maximális hat pontot gyűjtött – amire rajta kívül csak az újonc Rapid volt képes.

A játéknap nyitómeccsén rögtön megszületett a forduló legszebb és minden bizonnyal az egész szezon egyik legszebb találata: az aradiak horvát csatára, Filip Dangubic (fotó) a kapunak háttal állva sarokkal talált be az Arges kapujába – felidézve a Barcelona korábbi uruguayi sztárja, Luis Suarez Mallorca elleni megmozdulását. A gól értékét növeli, hogy ez volt a mérkőzés egyetlen találata, így Bálint László együttese az első fordulóban elért gól nélküli döntetlen után megszerezte idénybeli első győzelmét is.

Szintén idegenben nyert a Kolozsvári CFR is, amely a Clinceni otthonában aratott 2-1-es sikert. Ugyan az első félidőben számtalan helyzetet kialakított a címvédő, gólt csak a szünet után sikerült szereznie Claudiu Petrila (61.) révén. A jelek szerint jót tett a 20 éves támadónak a Sepsiben töltött fél szezon, a kölcsönből visszatérve ugyanis a bihari játékos két forduló alatt két góllal segítette győzelemhez a címvédőt. Amely Petrila találata után csak 8 percig örülhetett, Batista Cascini ugyanis büntetőből kiegyenlített. A 87. percben aztán érkezett az előző idényben csak elvétve szerepet kapott Iasmin Latovlevici, aki közelről megszerezte a három pontot érő gólt. Érdekesség, hogy a 35 éves egykori válogatott védő legutóbb 2019-ben volt eredményes, még a török bajnokságban a Bursaspor színeiben, míg a román bajnokságban 2014 októberében a FCSB csapatában talált be legutóbb.

Nem alakult ilyen jól a hétvégéje a harmadik erdélyi csapatnak, a Gaz Metannak, amely 2-0-ás vereséget szenvedett a Farul otthonában. Amelynek kapujában Tordai Árpád ezúttal sem kapott gólt, miután az első fordulóban Aradon is megőrizte kapuját. Ezt, mármint hogy két forduló után sem kapott gólt, rajta kívül csak három további hálóőr mondhatja el magáról.

 fotó: www.facebook.com/uta1945arad

A rovat legfrissebb hírei