Kiütötte legfőbb riválisát a Kolozsvári CFR
Nem megy a Sepsinek, az utolsó pillanatban egyenlítettek.
Az európai porondon csalódást okozott, a román bajnokságban viszont szárnyal a kolozsvári CFR: a hét közben a Crvena Zvezda ellen botrányos utójátékkal fűszerezve az Európa Ligától búcsúzó „vasutasok” vasárnap este a hetedik győzelmüket aratták a Liga 1-ben. És milyen győzelmet? Szabályosan kiütötték legnagyobb riválisukat, a FCSB-ét.
Pedig nem túl rózsás előjelekkel várta a mérkőzést az erdélyi gárda, a szerbek elleni meccs után ugyanis Marius Sumudica edzőnek mennie kellett, Dan Petrescut viszont még nem nevezték ki, így a kapusedző Cristian Moldovan irányította a csapatot a kispadról. A másik oldalon viszont az előző szezonban még a kolozsváriakkal bajnoki címet nyerő Edward Iordanescu utasításait követhették a játékosok. És nem a tulajdonos George Becaliét.
A találkozó bukaresti fölénnyel és helyzetekkel kezdődött, gólt azonban a hazaiak szereztek fél óra elteltével. A tavaly még a kolozsvári védelem oszlopának számító Paulo Vinicius szabadított fel röviden, a labda Billel Omrani elé került, aki 17 méterről kapásból a hálóba lőtt.
A szünet után a szakadó esőtől felázott talajon már csak egy csapat volt a pályán: a címvédő Kolozsvár. Az egyre felszabadultabb „vasutasok” sorra alakították ki helyzeteiket az egyszerű bójákká leminősült fővárosi játékosok között. Így történt, hogy az 56. percben Andrei Vlad hibája után Runar Sigurjonsson bólinthatott a kapuba (2-0), majd 12 perccel később Ciprian Deac senkitől sem zavartatva tekert pazar mozdulattal a tizenhatos előteréből a hálóba (3-0). Vlad aztán még összehozott egy büntetőt is, amit Denis Alibec értékesített magabiztosan (4-0).
A FCSB teljesen szétesett, a hazai kapu közelébe sem jutottak el, miközben az volt az ember érzése, a CFR annyi gólt lőhet még, amennyit csak akar. Némi meglepetésre aztán mégis a vendégek találtak be, egy szöglet után Ianis Stoica lőtt közelről a második félidőben teljesen munka nélküli Cristian Balgradean kapujába (4-1).
A CFR tehát szezonbeli hetedik meccsét is megnyerte és így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnoki tabellát, ráadásul immár 5 pont előnnyel, miután az eddig veretlen Rapid 2-1-re kikapott a CSU Craiovától. A FCSB hátránya viszont máris 12-re nőtt a kolozsváriakkal szemben. Érdekesség, hogy ez volt a „vasutasok” első olyan győzelme a szezonban, ahol egynél nagyobb különbséggel tudtak nyerni.
.jpg)
Nem megy viszont a Sepsi OSK-nak, a tavaly negyedik gárda erejéből ezúttal csak 1-1-es döntetlenre futotta a Botosani ellen hazai pályán. Ez volt a csapat harmadik döntetlenje zsinórban, ráadásul immár hat forduló óta képtelenek nyerni. A Botosani ellen is hiába alakítottak ki egy sor nagyobbnál is nagyobb helyzetet, az ihletett formában védő Eduard Papon nem tudtak kifogni. És amint az lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, amikor egy szöglet után Andrei Chindris a 62. percben előnyhöz juttatta a vendégeket. Az utolsó előtti percben aztán Andres Dumitrescu csak megmentette az egyik pontot a háromszéki gárdának, amelynek kapuját ezúttal is Niczuly Roland védte, míg Tamás Nándor kezdőként egy félidőt töltött a pályán.
Fülöp Lóránd ezúttal is csere volt és a 90. percben állt be a Voluntari csapatában, amely 2-1-re győzte le a Chindiát, míg Tordai Árpád a kispadról nézte végig, ahogy csapata, a Farul 1-1-re végez Craiován a FCU ellenében.
fotó: www.facebook.com/cfr1907