Román Kupa: módosított kiírás
Csak a szokásos: minden képlékeny.
A Román Jégkorong Szövetség Szövetségi Büró döntése nyomán megváltoztatták a Román Kupára vonatkozó versenykiírást. Eredetileg december első felében csoportküzdelmeket kellett volna rendezni, ahol a nyolc résztvevő alakulatot két négyes kvartettbe sorolták. A csoportok győztesei játszhatták volna a finálét. Előzetesen nem volt megadva, hogy mely csapat rendezheti a tornát.
A Szövetségi Büró a kiírást viszont megváltoztatta.
Meghagyta a csoportokat az előre kiírt csoportokba, csakhogy a meccseket nem decemberben rendezik, hanem a román bajnokságban kiírt meccsek beleszámítanak a Román Kupa küzdelmeibe.
Mindezen döntést arra hivatkozva hozta meg a szakszövetség, hogy az országban nagyon megugrott a fertőzések aránya és lehetőség szerint igyekeznek csökkenteni a vírus esetleges terjedését.
Az érintett csapatok decemberig tehát le kell tudják a kupa csoportmeccseiket, amelyek egyben román bajnoki összecsapások is lesznek. Minderről a Brassói Corona jégkorongcsapata adott tájékoztatást a közösségi oldalán.
Hogy melyek lesznek azon bajnoki meccsek, amelyek beleszámítanak majd a kupa kiírásba még nem lehet tudni, hiszen több mérkőzést is elnapoltak az utóbbi időben. Többek között nem került megrendezésre a Háromszéki Ágyúsok – Brassói Corona, a Bukaresti Steaua – Csíkszeredai Sportklub, a Háromszéki Ágyúsok – Csíkszeredai Sportklub, a Sapientia U23 – Brassói Corona, valamint a Bukaresti Sportul Studentesc – Csíkszeredai Sportklub páros mérkőzések.
Tehát az októberi kezdés óta máris 10 meccset halasztottak, különböző indokokra hivatkozva…
A Román Kupa csoportbeosztása
A csoport: Brassói Corona, Gyergyói HK, Bukaresti Steaua, Háromszéki Ágyúsok.
B csoport: Csíkszeredai Sportklub, Galaci VSK, Bukaresti Steaua, Bukaresti Sportul Studentesc.
Fotó: Daniel Maximiian Milata
Fotó: Daniel Maximiian Milata