Ekkora verést még nem kaptak Hindrichék, mint az olaszoktól
A román U20-as labdarúgó válogatott ragaszkodik az eddigi sormintához: hazai 2-1-es győzelmet kiadós vereség követi idegenben.
Rövid fennállása legsúlyosabb vereségét szenvedte el hétfő délután Sassuolóban a román U20-as labdarúgó válogatott: a Hindrich Ottóval (fotó) a kapuban kezdő csapat 7-0-ra kikapott a házigazda Olaszországtól felkészülési mérkőzésen.
A kolozsvári kapus még meg sem szokhatta helyét a kapuban, máris vehette ki a labdát a hálóból Edoardo Vergani első percben szerzett gólja után. Ezt követően Románia 18 percig kihúzta kapott gól nélkül, ám a 19. és a 35. minutum között négyszer (!) kapitulált a védelem: ezen idő alatt Vergani megszerezte második gólját (21.), Gaetano Oristanio duplázott (19., 35.) és Edoardo Bove is betalált (33.).
A szünetben a CFR kapusának helyét Anthony Petre vette át, de ő is ugyanúgy járt, mint társa: Tommaso Milanese rögtön betalált, így a 46. percben már hat góllal vezettek az olaszok. Az amúgy Olaszországban, Bolognában pallérozódó Petre kapott még egy gólt, Bove tudott duplázni az 57. percben, beállítva ezzel a megsemmisítő, 7-0-s végeredményt.
Ez volt az idén életre hívott U20-as válogatott hatodik meccse és érdekes sormintát követnek eddig Bogdan Lobont tanítványai: mindhárom hazai mérkőzésüket megnyerték 2-1-re, Portugália és Csehország után legutóbb csütörtökön Lengyelország ellen (Hindrich végig a kapuban volt), idegenben viszont sorra kapták a nagyobbnál nagyobb pofonokat: Angliában 6-1-re, Németországban 4-0-ra maradtak alul, most pedig az olaszok hetet rúgtak.
fotó: frf.ro