Karnyújtásnyira a felsőházi rájátszás


Kapaszkodik az FK Csíkszereda.

Bukarestben ért véget a labdarúgó másodosztály 14. játéknapja, amely után egyre kiélezettebb a sorozat felsőházi rájátszásába való jutásért vívott küzdelem.

A borzasztóan rossz rajtot vevő FK Csíkszereda belőhető távolságba került a felsőházi rájátszásba való jutásra. A Valentin Suciu által dirigált hetedik helyen álló csíkiak három pontra vannak az 5-6. helyet elfoglaló Bodzavásártól, illetve a Steauától.

Mindez annak is köszönhető, hogy míg az FK könnyed győzelmet könyvelhetett el a sereghajtó Dacia Unirea Braila otthonába, addig a közvetlen riválisok pontokat veszítettek.

A Slobozia és a Metaloglobus egymás ellen csatázott és az FK számára a legoptimálisabb eredmény, azaz döntetlen született a találkozón.

Ugyanakkor a két vonal fölött levő csapat a Bodzavásár és a Steaua vereséget szenvedett. Előbbiek a Sellemberk otthonában kapituláltak 2–1 arányban. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy az újonc Sellemberk harcba maradt a rájátszásért folyó küzdelemben. Az épp vonal fölött levő Steaua a 14. forduló zárásaként a második Kolozsvári U-t fogadta. A „piros sapkások” pedig szívességet tettek az FK-nak és 1–0-ás sikert könyvelhettek el.

A középmezőny ezen eredményekkel újfent szorossá vált és nyílt harc van a rájátszásért.

Az első négy helyen álló Petrolul már biztosította helyét a rájátszásban, de közel van ehhez a Kolozsvári U, a Hermannstadt, valamint a Concordia Chiajna is.

Az 5-10. helyeket mindössze hat pont választja el öt fordulóval az alapszakasz vége előtt.

Liga 2., 14. forduló
Petrolul Ploiesti – Concordia Chiajna 1–0
Dunarea Calarasi – Viitorul Pandurii Tg. Jiu 0–2
Unirea Braila – FK Csíkszereda 1–5
Unirea Slobozia – Bukaresti Metaloglobus 1–1
Temesvári Ripensia – Jászvásári Poli 0–0
Dési Unirea – Konstancai Unirea 2–1
Brassói FC – Temesvári Poli 0–1
Sellemberki Viitorul – Bodzavásári FC 2–1
Astra Giurgiu – Hermannstadt 0–5
Bukaresti Steaua – Kolozsvári U 0–1

Az élmezőny
1. Petrolul Ploiesti 39 pont
2. Kolozsvári U 33
3. AFC Hermannstadt 31
4. Concordia Chiajna 30
5. Bodzavásári FC 25
6. Bukaresti Steaua 25
----------------------------
7. FK Csíkszereda 22
8. Bukaresti Metaloglobus 22
9. Sellemberki Viitorul 21
10. Unirea Slobozia 20
11. Jászvásári Poli 19

Fotó: monitorulcluj.ro
 

A rovat legfrissebb hírei