Fölényes MAC győzelem


Kiütötték a Győrt.

 A Gyergyói HK – Csíkszeredai Sportklub székely rangadó mellett további három összecsapást rendeztek a jégkorong Erste Ligában.

 
Debrecenben az Újpestiek három sorral álltak fel a sok hiányzó miatt. Az első harmadban remekeltek a kapusok. A vezetést a második játékrész legelején Coatta szerezte meg, de Turcotte kisvártatva egyenlített. Több lehetősége volt a DEAC-nak, de nem tudott betalálni. A ráadás kiegyenlített játékot hozott, de gól nem született. A szétlövésekben az újpestiek céloztak pontosabban, háromszor is betaláltak, a másik oldalon viszont Rajna három lövést fogott a négyből.
 
Győrben bő tíz perc alatt két góllal lépett el a MAC HKB Újbuda együttese. Szalma büntetőből szépített, de a harmad végén Pozsgai meglőtte a MAC HKB harmadik gólját. Bödök kettős fórból faragott a hátrányon, ám ezt 42 másodpercen belül két vendéggól követte, az egyik emberhátrányból, 5-2-nél pedig kapust cserélt az ETO, Sági állt be Tóth helyett. Páterka találata visszahozta a győri reményeket, ám Izacky a 39. percben eredményes volt. Az utolsó felvonásban a MAC HKB hengerelt, négy gólt is szerzett, egy újabb emberhátrányban, így kiütéses diadal lett a vége. Schlekmann 3+2-vel, Gooch pedig négy assziszttal fejezte be a meccset.
 
Kevés lehetőséggel telt el az első harmad Miskolcon, ahol a DVTK vendége a Ferencváros-Telekom volt, aztán a másodikra megélénkült a játék, és a Fradi a meccs felénél előnybe került. Az utolsó játékrész elején két gyors Tóth Adrián-góllal elhúztak a vendégek, a DVTK stábja időt is kért. A folytatás sok kiállítást, a hajrá pedig újabb gólokat is hozott – köztük egy különlegeset is. Az 58. percben szépített a miskolci csapat, miután egy késleltetett kiállítás során Arany már nem volt a helyén, Nagy passzába viszont Kärmeniemi rosszul ért bele, a korong pedig a kapuban kötött ki – a gólt a szabálytalankodó Miskolczinak írták be. A Fradi nem így akarta lezárni a meccset, és kettős fórból McFadden, majd simából Tóth Adrián volt eredményes, utóbbi ezzel mesterhármasig jutott.
 
Eredmények, Erste Liga
Debreceni DEAC – Újpest 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–0, 0–1) – sz.u.
Gólszerzők: Turcotte (24.), illetve Coatta (21.), Just (65. - GWS)/.
 
DVTK Jegesmedvék – Ferencváros-Telekom 1–5 (0–0, 0–1, 1–4)
Gólszerzők: Kiss B. (58.), illetve Nagy G. (31.), Tóth A. (42., 44., 60.), McFadden (59.).
 
UNI Győr ETO HC – MAC HKB Újbuda 3–10 (1–3, 2–3, 0–4)
Gólszerzők: Szalma (15.), Bödök (29.), Páterka (37.), illetve Pápa (8.), Schlekmann (11., 31., 41.), Pozsgai (20.), Djumics (30.), Izacky (39.), Ritter (48.), Kreisz (49.), Molnár (58.).
 
Fotó: ersteliga.hu
 

A rovat legfrissebb hírei