Harmadik helyen maradt a Kolozsvári U
Zárult az őszi idény. Élen telel a Petrolul.
Véget ért a román labdarúgó-bajnokság őszi idénye, amely Ploiestien zárul, ahol a házigazda és egyben listavezető Petrolul a harmadik helyen álló Kolozsvári U-t fogadta. Az első 45 perc kiegyenlített játékot hozott, amely során bár mindkét csapatnak voltak gólszerzési lehetőségei azok nem értek célt. A második felvonásban sem változott a játék képe, majd a 69. percben egy szögeltet követően vezetéshez jutott a házigazda. Ez megroppantotta a „piros sapkásokat”, akik innentől kezdve alárendelt szerepet játszottak és pont nélkül távoztak a listavezető otthonából.
A bajnokság őszi idénye ezen összecsapással véget ért és majd csak február utolsó hétvégéjén rajtol újra. Három forduló marad még vissza az alapszakaszból és a legnagyobb kérdés az, hogy a Petrolul, Hermannstadt, Kolozsvári U, Chiajna négyes mellett melyik lesz az a két csapat, amely csatlakozik a felső házi rájátszásba.
Jelen állás szerint hármas harc várható a Bodzavásár, a Steaua és az FK Csíkszereda között. Az 5-6. helyen levő előbbi két csapat 28 pontnál tart, míg az FK 26-nál. Igaz a csíkiak nyomába ott liheg a Slobozia és a Sellemberk is.
Az FK tavasszal a Dési Unireával (hazai pálya), a Sellemberkkel (idegenben) és az FC Brassóval (hazai pálya) küzd meg a pontokért. A felsőházi rájátszásért folyó küzdelemben a Bodzavásárnak van nehezebb dolga, akik a Petrolullal és a Chiajnaval is találkoznak.
Liga 2., 16.forduló
Concordia Chiajna – FC Hermannstadt 0–0
Dunărea Călăraşi – Dacia Unirea Brăila 3–1
Unirea Slobozia – Viitorul Pandurii Târgu Jiu 2–0
SK Sellenberk – Jászvásári Poli 0–0
FC Brassó – Konstancai Unirea 4–2
Dési Unirea – Bukaresti Metaloglobus 1–0
Astra Giurgiu – Temesvári Poli 0–2
Bukaresti Steaua – FC Buzău 1–0
Temesvári Ripensia – FK Csíkszereda 1–2
Petrolul Ploiești – Kolozsvári Universitatea 1–0
Az állás
1. Petrolul Ploiești 42 pont
2. FC Hermannstadt 35
3. Kolozsvári U 33
4. Concordia Chiajna 32
5. FC Buzău 28
6. Bukaresti Steaua 28
----------------------------
7. FK Csíkszereda 26
8. Unirea Slobozia 24
9. SK Sellenberk 23
10. Dési Unirea 22
11. Bukaresti Metaloglobus 22
12. Jászvásári Poli 21
13. Temesvári Ripensia 21
14. Temesvári Poli 20
15. Pandurii Tg. Jiu 20
16. FC Brassó 12
17. Konstancai Unirea 8
18. Dunărea Călăraşi 7
19. Astra Giurgiu 5
20. Dacia Unirea Brăila 2
Fotó: frf.ro