Közel hat évtizedes rekordot döntött meg a Kolozsvár
Ugyan ő a rekord egyik legfontosabb szereplője, Hindrich Ottónak még várnia kell, hogy a csúcsra érjen.
Az FC Arges ellen aratott 1-0-s győzelemmel búcsúzott el a 2021-es esztendőtől a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata. A siker pedig nem csak azt jelenti, hogy 10 pontra nőtt a címvédő előnye a bajnoki tabella élén a trónkövetelő FCSB-vel szemben, hanem egy egészen elképesztő, 56 éves csúcsot is megdöntöttek a kolozsváriak: legutóbbi kilenc mérkőzésüket úgy nyerték meg, hogy gólt sem kaptak. Egészen pontosan 845 perce maradt rezzenéstelenül a hálójuk.
Ezzel pedig megdöntötték a román élvonal rekordját, amelyet a Rapid tartott még 1964-65-ből. A bukarestiek akkor 828 percig nem kaptak gólt. A dobogó harmadik helyén egy másik erdélyi gárda áll: a Temesvári Locomotiv 1954-ben 763 percig őrizte meg kapuját a góltól.
Érdekesség, hogy a top tízben további háromszor szerepel a Kolozsvári CFR, méghozzá egyaránt a 2017-2018-as idényből: a litván Giedrius Arlauskis 631 percig nem kapott gólt, ezzel az örökranglistán a 7., míg Cosmin Vatca a maga 601 percével a 9. helyen áll.
Az idei rekordon két kapus osztozik: Cristian Balgradean 180, majd Hindrich Ottó 665 percen keresztül nem kapott gólt. Szintén két kapus, Marin Andrei és Vasile Urziceanu osztozik a Rapid rekordján is, míg a temesvári bravúr egyedül Oscar Franciscovici érdeme (természetesen nem figyelmen kívül hagyva a mezőnyjátékosok hozzájárulásának értékét sem).
Ez egyben azt is jelenti, hogy Hindrich egyelőre a 6. helyen áll Marin Andrei (770 perc), Oscar Franciscovici (763), Silviu LUng (736), Bogdan Stelea (707) és Peterson Pecanha (697) mögött. A 19 éves kolozsvári kapus teljesítményét azonban nem csak rendkívül zsenge kora és az a tény teszi különlegessé, hogy a jelen labdarúgásában jóval több a rendes játékidőt megtoldó ráadás, így ténylegesen jó néhány perccel többet húzott le kapott gól nélkül, hanem elsősorban az, hogy Ottó összesen 9 élvonalbeli bajnokin védett eddigi pályafutása során. Amelyek közül nyolcat hozott le kapott gól nélkül és összesen kétszer kellett kivennie a labdát a hálóból.
fotó: frf.ro