Alaposan kitömték az elfáradó MAC-ot


Az első harmadban már hét volt közte.

Az új esztendő első meccsére készülhetett a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a MAC HKB Újbuda ellen. A kék-fehéreknek a harmadik meccsük kellett volna legyen, ám az UNI Győr ETO HC, valamint a Debreceni DEAC koronavírusos megbetegedések okán nem tudott elutazni erdélyi túrájára.

Ellenben a MAC-nak ez volt a negyedik meccse, zsinórban három nap alatt a harmadik.

A vendégek fáradtságát, tompaságát a négy sorral felálló Sportklub alaposan kihasználta a hazai közönség legnagyobb örömére. Ezen örömet csak fokozata, hogy a jégen volt a visszatérő Andrej Taratuhin is, aki azonnal meghálálta a közönség hangos éltetését. Egymaga 2+2 pontot tett a kosárba, akárcsak az új igazolás Lapenkov, aki szintén négy pontot gyűjtött. A Sportklub már az első harmadban eldöntötte a mérkőzés sorsát, amikor 7–0-ra vezetett. Érdekesség, hogy a jegyzőkönyvben Sofron neve mellett három gól szerepel, ám a harmadikat valójában Rokaly Szilárd szerezte.

A mérkőzés végén a hazai közönség sportszerűségről tatt tanúbizonyságot, hiszen a vendég játékosok nagyobb tapsot kaptak, mint a hazai csapat játékosai. Előbbiek ezt azzal hálálták meg, hogy a székely himnusz alatt a jégen maradtak.

A nap további meccsein a kanadaiakkal erősödő DVTK néggyel verte a Titánokat, míg a 14 játékossal felálló Újpest hosszabbítás után gyűrte le a Dunaújvárost.

Eredmények, Erste Liga
Csíkszeredai Sportklub – MAC HKB Újbuda 11–3 (7–0, 3–1, 1–2)
Gólszerzők:
Taratuhin (5., 17.), Becze (8., 44.), Stach (9.), Láday (10.), Sofron (12., 26.), Lapenkov (17.), Kuljas (33.), Rokaly Sz. (35.), illetve Ritter (34.), Molnár (43.), Kreisz (59.).

Titánok – DVTK Jegesmedvék 4–8 (2–2, 0–3, 2–3)
Gólszerzők:
Ambrus Cs. (16.), Nagy Á. (18., 56., 59.), illetve Parnham (5.), Ritó (13.), Walker (25., 43.), Wehrs (26.), Doetzel (32.), Miskolczi (42.), Seto (58.).

Újpest – Dunaújvárosi Acélbikák 3–2 (0–1, 0–1, 2–0, 1–0) – h.u.
Gólszerzők:
Coatta (49.), Kovács A. (51., 65.), illetve Szappanos (18.), Ribcsik (32.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei