A Dunaújváros búcsúzik az Erste Ligától
Megvan a rájátszásban érdekelt csapatok listája.
Több eddig nyitott kérdésre adott választ a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapja. A legfontosabbra azonban nem, vagyis, hogy játék nélkül húzza-e be az alapszakasz elsőséget a Csíkszeredai Sportklub, vagy erre még várni kell.
Ehhez az kellett volna, hogy a Gyergyói HK pontot veszítsen a dupla fontosságú Brassói Corona elleni rangadón. A GYHK viszont remek játékkal rukkolt elő és az első felvonásban Vincze Gergő, valamint Császár Hunor zseniális góljával kettővel mentek. Utóbbi találatnál nem is a gól, hanem Szabó Pál Krisztián előkészítése volt parádés. A második felvonásra sokkal jobban jött ki a Brassó, de Demeter állta a sarat, sőt Sárpátki félpályás góljával – Tőke alaposan elvétette a korongot – három volt közte. A Corono viszont tudott frissíteni és Boriszenko visszahozta őket a meccsbe. A záró felvonásban remekül védekezett a GYHK, több emberhátrányt is hárítottak, majd jött egy gyors gólváltás. Előbb Bodó találat be, majd kettős előnyben Boriszenko. A hajrára a Corona mindent megtett, de a kapuslehozatal visszafelé sült el és Orbán zárta le a meccset.
A GYHK győzelme a román bajnokságba is felértékelődik, hiszen négyből negyedszerre verték a Coronát és a rájátszásba lépéselőnybe kerülnek, hiszen viszik az egymás elleni eredményeket.
A nap további meccsei úgy alakultak, hogy biztosan eldőlt, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák az idei szezonban sem lesznek ott a rájátszásban. Ehhez kellett a Titánok Győr elleni sikere, míg az Acélbikák veresége a MAC vendégeként.
A legizgalmasabb összecsapást kétség kívül Miskolcon rendezték, ahol egy nagyon hullámzó és fordulatokban gazdag összecsapáson a Ferencváros hosszabbítás után 8–7-re győzött a DVTK ellen.
A játéknap után az is eldőlt, hogy a DVTK, a Debreceni, a Titánok és a Győr kényszerül selejtezőre a rájátszás negyeddöntőjébe való jutásért. A selejtezők párosításait követően a párharcok az egyik fél harmadik győzelméig fognak tartani.
Az alapszakasz első hat helyezettje – Sportklub, GYHK, Újpest, Ferencváros, MAC, Brassó – automatikus résztvevője a negyeddöntőnek, míg ellenfelet az első négy – Sportklub, GYHK, Újpest, Ferencváros – választ magának, az alapszakasz majdani helyezési sorrendjében.
Az Erste Liga alapszakasza február 19-én zárul.
Eredmények, Erste Liga
Gyergyói HK – Brassói Corona 5–2 (2–0, 1–1, 2–1)
Gólszerzők: Vincze G. (5.), Császár (15.), Sárpátki (25.), Bodó (53.), Orbán (59.), illetve Boriszenko (27., 56.).
Titánok – UNI Győr ETO HC 4–3 (2–0, 0–2, 2–1)
Gólszerzők: Fekete (11.), Lundin (13.), Reiter (50.), Keceli-Mészáros (51.), illetve Kmec (24.), Turbucz (30.), Schmál (52.).
DVTK Jegesmedvék – Ferencváros-Telekom 7–8 (3–2, 3–3, 1–2, 0–1) – h.u.
Gólszerzők: Seto (12., 15., 27.), Parnham (15., 42.), Galanisz (25.), Walker (36.), illetve Seregély (12.), Hajós (17., 22., 49.), Pavuk (24.), Farkas (38.), McFadden (54.), Kulmala (62.).
Újpest – Debreceni DEAC 5–3 (1–1, 2–1, 2–1)
Gólszerzők: Németh A. (14., 56.), Kiss D. (34.), Jago (40.), Just (60.), illetve Turcotte (7.), Sági (37., 56.).
MAC HKB Újbuda – Dunaújvárosi Acélbikák 6–1 (1–0, 3–0, 2–1)
Gólszerzők: Dansereau (11.), Pozsgai (32.), Tóth R. (33.), Schlekmann (36.), Ritter (44.), Pápa (58.), illetve Tamás (54.).
Fotó: ersteliga.hu