Véget ért a nagyváradiak BL-szezonja


A hazai visszavágót is elbukta a VSK a katalánokkal szemben.

Kiesett a Bajnokok Ligája 3. selejtezőköréből a Nagyváradi VSK férfi vízilabdacsapata, miután az idegenbeli 10-7-es vereséget követően hazai pályán 6-5-re alulmaradt a spanyol CN Terrassa csapatával szemben.

A nagyváradi visszavágó első negyedében mindössze egyetlen találat született, azt is a katalánok dobták. A második negyedben már kettővel is vezettek a vendégek, Vlad Dragomirescu duplájával azonban egyenlítettek a házigazdák. Egy újabb vendégtalálat következtében mégis a Terrassa vonulhatott előnnyel a szünetre.

A nagyszünet után ismét a katalánok voltak eredményesek, ám ezt követően hirtelen megtáltosodott a VSK: Alex Popoviciu, Bogdan Remes és Juszuke Inabe révén két perc alatt három gólt szereztek és fordítottak. Ezzel azonban ellőtték minden puskaporukat, többször már nem tudtak betalálni, míg a vendégek fordítottak és végül 6-5-re nyerni is tudtak.

A párosítást tehát a CN Terrassa nyerte meg 16-12-es összesítéssel, aminek következtében a Nagyváradi VSK búcsúzott a Bajnokok Ligájából, az európai kalandját pedig az EuroCup negyeddöntőjében folytathatja.

fotó: facebook.com/CSMOradeaPolo

A rovat legfrissebb hírei