Nem hozott gólt a szezon első erdélyi derbije
Az Arad 10, a CFR 9 emberrel fejezte be a meccsét…
Gól nélkül zárult a román labdarúgó Superliga idei szezonjának első „erdélyi rangadója”, amire 4 fordulót kellett várni: az európai szereplés miatt fáradt Sepsi még csak el sem találta az UTA kapuját. Nyert és élre ugrott a címvédő Kolozsvári CFR, míg a városi rivális számára egyre fájdalmasabb a találkozás az élvonallal.
A Djurgardens elleni Európa-konferecialiga selejtező mérkőzései között (az odavágón a svédek 3-1-re nyertek Sepsiszentgyörgyön, visszavágó csütörtökön) a Sepsiből meglehetősen hiányzott az élesség: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy 70%-os labdabirtoklásuk mellett sem találták el egyszer sem az UTA kapuját. Na, nem mintha az aradiak sokkal veszélyesebbek lettek volna: Virguliu Postolachi mindkét félidő legelején helyzetbe került, de nem tudott túljárni Niczuly Roland eszén. A hazai részről a szintén moldovai válogatott Vitalie Damascan, valamint Catalin Golofca és Cristian Barbut, ha csak kevéssel is, de kapu mellé célzott. A vendégek ráadásul a 79. percben megfogyatkoztak, miután Mihai Dobrescut kiállították, az eredmény azonban nem változott.
Szokásához híven jól sáfárkodott viszont a lehetőségeivel a címvédő Kolozsvári CFR, amely ugyan csak 41%-ban birtokolta a labdát a Chindia otthonában, a horvát középpályás, Karlo Muhar fejesével (27.) és a fiatal Emmanuel Yeboah góljával (45.) már a szünet előtt beállította a végeredményt. Mindkét játékosnak ez volt az első gólja a „fellegváriak” színeiben. A mindössze 19 éves ghánai csatár aztán másként is főszereplővé vált: egy túlságosan energikus belépője után a 66. percben mehetett zuhanyozni. A 79. percben aztán Gabriel Debeljuh egy légi párbaj közben lekönyökölte ellenfelét, így a CFR 9 emberrel fejezte be a találkozót. De három ponttal!
A sorozatbajnok városi riválisa, az Universitatea két döntetlen után immár második vereségét szenvedte el zsinórban, ráadásul a szintén újonc Petrolul ellen – hazai pályán. A találkozó egyetlen gólját az MTK-tól szerződtetett Gheorghe Grozav szerezte a 23. percben. A hazaiak a 45+5. percben álltak legközelebb az egyenlítéshez, de Adrian Balan a büntetőpontról sem tudott betalálni.
Az ötödik erdélyi csapat, a szintén újonc Hermannstadt hétfőn 18.00 órakor fogadja a Voluntari együttesét.
Négy forduló után a CFR és a Rapid 9 ponttal vezeti a tabellát, 5. a Sepsi 6 ponttal, 8. a Hermannstadt 5 ponttal, 12. az UTA 4 ponttal és 14. a Kolozsvári Universitatea 2 ponttal.