Vancsikék kikaptak, nem lesz újabb magyar-román az Eb-n


A harmadik negyedig még tartotta a lépést Románia, a végére azonban már nem bírta szuflával.

Nem jutott be a Splitben zajló Európa-bajnokság negyeddöntőbe a román férfi vízilabda-válogatott, miután a vasárnapi nyolcaddöntőben 13-8 arányú vereséget szenvedett Montenegró legjobbjaitól. A tornát a helyosztóval folytatja a Vancsik Leventét, Czenk Ferencet és Kari Pétert soraiban tudó román csapat.

Esélyeshez méltón Montenegró kétszer is vezetést szerzett a mérkőzés elején, de előbb Andrei Neamtu, majd Bogdan Remes egyenlített, sőt, Andrei Fulea a vezetést is megszerezte Románia számára, amely így 3-2-es előnnyel zárta az első negyedet.

A pihenő után Montenegró fél perc leforgása alatt lőtt két gólt, megfordítva ezzel az eredményt és innentől kedve nem is adta ki a kezéből a vezetést! A második negyedet 4-2-re, a harmadikat pedig 3-2-re nyerték a dél-szlávok, bár a lelkesen küzdő Románia 6-6-nál még egyenlíteni tudott.

Ettől kezdve azonban szinte csak Montenegró volt a medencében, 4-1-re meg is nyerte az utolsó játékrészt, összességében pedig 13-8-ra a mérkőzést a végére az erejével elkészülő románok ellen. A negyeddöntőben Montenegró ellenfele Magyarország lesz.

Vancsik Levente közel 15 percet töltött a medencében, míg Czenk Ferenc és Kari Péter ezúttal sem kapott lehetőséget.

Románia tovább ugyan nem jutott, de még nem ért véget számára a torna, kedden ugyanis a 9. helyért megmérkőzik Izraellel, Magyarország pedig az elődöntőbe jutásért Montenegróval.

Hétfőn a román női válogatott is vízbe száll még egyszer, Szlovákia ellen az utolsó hely elkerülése lesz a tét, míg Magyarország a negyeddöntőben Spanyolországgal csap össze.

fotó: www.facebook.com/leneuropeanaquatics

 

A rovat legfrissebb hírei