Nyert a Brassó, kikapott a Sportklub


Felemás kezdés.

Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy a nyáron sok változáson átesett Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata mire lesz képes az Erste Liga szezonrajtján.

A nyár folyamán ugyanis hektikus volt a Sportklub felkészülése. Túl azon, hogy pénzügyi gondok voltak – fizetéscsúszások –, számos meghatározó játékos hagyta el a klubot. A sor elejére tartozik a tréner Rico Rossi, majd az olyan meghatározó sportolók mint Papp, Bíró, Taratuhin, Kuljas, Lapenkov, Milam, O’Connor vagy épp a súlyos fejsérüléséből érkező Salló. Első soros játékosokról beszélünk, akik helyére „csak” Ferencz-Csibi és Clarke érkezett.

A Román Kupában még elment ez a keret, de az Erste Liga már más kávéház. És ez meglátszott a BJAHC, illetve a Ferencváros elleni összecsapásokon.

A BJAHC elleni összecsapást álmosan kezdték a kék-fehérek, gyorsan kétgólos hátrányba kerültek. Innen kellett talpra állni, ami sikerült. Előbb Reisz szépített, majd a második felvonásban Rokaly Szilárd lőtt nagy gólt. A záró harmad hiába hozott oda-vissza hoki maradt a döntetlen. A hosszabbítás pedig a hazaiaknak kedvezett.

A nap másik meccsén a Brassói Corona a fehérvári fiatalok ellen lépett pályára. A Corona játékán érződött, hogy nincsenek meccsben és hogy a felkészülés során nem tudtak le egy gyakorló meccset sem. Ennek ellenére Valcharék rutinból, izomból behúzták az első meccset. Kóger Dániel pedig góllal mutatkozott be a brassói színekben, ráadásul szülővárosa ellen.

Erste Liga
FEHA19 – Brassói Corona 1–3 (0–1, 1–0, 0–2)
Gólszerzők: Trastasenkovs (24.), illetve Kóder (20.), Valchar (41., 59.).

BJAHC – Csíkszeredai Sportklub 3–2 (2–1, 0–1, 0–0, 1–0) – h.u.
Gólszerzők: Pozsgai (2.), Galoha (15., 64.), illetve Reisz (17.), Rokaly Sz. (32.).

Fotó: ersteliga.hu
 

A rovat legfrissebb hírei