Kapusparádé Miskolcon


Micsoda meccsek az Erste Ligában.

Ellentétes előjelekkel várhatták a megyei csapatok a jégkorong Erste Liga második magyarországi kiszállásának utolsó mérkőzését. A Gyergyói HK vereségből utazott Debrecenbe, míg a Csíkszeredai Sportklub győzelemből érkezett Miskolcra.

A kék-fehérek tompán és lassan indították a DVTK elleni összecsapást és ennek köszönhetően több alkalommal is hátrányban voltak kénytelenek játszani. Adorján viszont elemében volt és sok borsót tört volt csapatának játékosai orra alá. A második harmad elején egy remek Stach-Sofron akció végén utóbbi felavatta Vorist. A folytatásban remek iramú és színvonalú meccset láthatott a nagyérdemű. Voris és Adroján főszereplésével, hiszen mindkét hálóőr ihletett formában védett. A záró harmadra sem változott a játék képe. Remek tempó mellett játszottak a felek, hogy a DVTK az 54. percben megtörje a gólcsendet és Wehrs révén egyenlítsen. A hajrában Sofron lezárhatta volna a meccset, miként a hosszabbítás is eldőlhetett volna a kék-fehérek javára, de mivel ez nem történt meg jött a szétlövés. Ebben a műfajban a házigazdák voltak jobbak.

A GYHK javítani akart az Újpesti meccs után Debrecenben. A két csapat inkább játszott brusztolós, kemény meccset, mint színvonalasat. Mindkét csapat sok hibával játszott. Ennek első jele a 8. percben jött el, amikor a DEAC előnyben kapott gólt egy kapu mögött eladott korongból. A folytatásban sem tudta felpörgetni játékát a DEAC. A második harmad elején Tranca révén kettőre nőtt a vendégek előnye, akik gyorsan lezárhatták volna a meccset, ha nem Hetényi állt volna a vasak között. A záró felvonásban küzdött a DEAC, szépítettek, de az egyenlítés már nem jött össze, sőt üres kapura gólt kaptak.

A kedd esti eredmények tükrében a GYHK és a Sportklub helyet cserélt a táblázaton.

Újpesten parádés meccset tudott le a házigazda UTE, valamint a Brassói Corona. A házigazdák szereztek vezetést, ám a Corona fordítani tudott a második felvonás elején. A sok kiállítás viszont úgy nézett ki megpecsételi a Corona sorsát, hiszen a vendéglátók zsinórban négy gólt szereztek és háromgólos előnyt kovácsoltak maguknak. A Corona viszont nem adta fel és a záró harmadok alaposan megnyomta és a gólok is jöttek. Az utolsó percre úgy mentek a felek, hogy már csak mínusz 1 volt a brassóiak hátránya. Lehozták a kapusukat és végül pár másodperccel a vége előtt Garcia egyenlített közelről. A hosszabbítást hiába kezdte jobb lélektani előnyből a Corona, végül az Újpest volt az amelyik betalált a ráadás utolsó percében behúzva a bónuszpontot.

Erste Liga, eredmények
FEHA19 – Dunaújvárosi Acélbikák 4–3 (0–1, 2–1, 1–1, 0–0, 1–0) – sz.u.
Gól: Mingazov (23.), Kóger (32.), Simon (52.), Cizas (65. - GWS), illetve Varga (10., 21.), Lammi (53.)

DVTK Jegesmedvék – Csíkszeredai Sportklub 2–1 (0–0, 0–1, 1–0, 0–0, 1–0) – sz.u.
Gól: Wehrs (54.), Kulesov (65. - GWS), illetve Sofron (21.).

Újpest – Gyergyói HK 6–5 (1–0, 4–2, 0–3, 1–0) – h.u.
Gól: Benk (4.), Pokornyi (32.), Kovács A. (32.), Just (37.), Pereszunko (39.), Just (65.), illetve VanWormer (23.), Gliga (25., 49.), Valchar (58.), Garcia (60.).

Debreceni DEAC – Gyergyói HK 1–3 (0–1, 0–1, 1–1)
Gól: Szoszunov (55.), illetve Orbán (8.), Tranca (25.), Vincze P. (60.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei