Rossz napja volt a székely csapatoknak


Kellemetlen vereségek.

Kemény és egyben pikáns mérkőzésekre volt kilátás a jégkorong Erste Liga legutóbbi játéknapján, ahol az éllovas Gyergyói HK a szenvedő Újpest, míg a Csíkszeredai Sportklub a tabellaszomszéd DVTK Jegesmedvék otthonába utazott a harmadik helyért.

A GYHK keményen indított és alaposan megnyomták az első húsz percet. A gólokra viszont egészen a hajráig kellett várni, amikor előbb Orbán, majd Bodó is mattolta Rajnát. A második felvonásban viszont szinte semmit nem hokizott a GYHK és ez hazai gólokat eredményezett. Szám szerint négyet. Az Újpest előbb nyolc perc alatt megfordította a meccset, majd a harmad hajrájában még egyet bevágott Rinne ketrecébe. A záró felvonásban hiába kapaszkodott a GYHK nem volt esélye a győzelemre.

Miskolcon szikrázó meccsen találkozott a DVTK és a Sportklub. A vendéglátók már az első percben beköszöntek korábbi kapusuknak Adorjánnal, hogy a harmad második felére megduplázzák előnyüket, miközben a kék-fehérek elpuskáztak egy kettős előnyt. A Sportklub végül egyenlő létszám mellett szépített, majd a második harmad elején emberhátrányban Sofron egyenlített. A harmad végét viszont hátrányban zárták. Előbb Kubat kapott 2+2 percet, majd Ládayt küldték el egy 5+20-al verekedés kezdeményezéséért. A kettős előnnyel, majd sima fórral sem tudtak élni a hazaiak. Öt perccel a vége előtt azonban csak összejött a hazai vezetés, amelyre nem tudott válaszolni a Sportklub és az időkérés, valamint a kapuslehozatal sem segített.

A Sportklub verségének köszönhetően visszacsúszott az ötödik helyre, míg helyét a Dunaújvárosban nyerni tudó Brassó vette át.

Erste Liga, eredmények
Újpest – Gyergyói HK 4–3 (0–2, 4–0, 0–1)
Gól: Pereszunko (23., 29.), Németh A. (26.), Madácsi (39.), illetve Orbán (17.), Bodó (20.), Vincze P. (52.).

DVTK Jegesmedvék – Csíkszeredai Sportklub 3–2 (2–1, 0–1, 1–0)
Gól: Ilvessuo (1.), Razumnyak (15., 55.), illetve Péter B. (18.), Sofron (23.).

Dunaújvárosi Acélbikák – Brassói Corona 1–3 (1–0, 0–2, 0–1)
Gól: Brus (16.), illetve Kóger (31.), Sills (40., 60.).

Debreceni DEAC – FEHA19 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)
Gól: Novotny (5., 38., 44.), Dalecky (29.), illetve Nagy Á. (35.).

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei