Ráadásban nyert a GYHK


Szikrázó küzdelem.


Kevesebb mint kettő perccel a vége előtt Orban hosszabbításra mentette a találkozót csapata számára, a túlórában Sylvestre góljával a GYHK meg tudta tartani pályaelőnyét.

A legutolsó negyeddöntős összecsapáshoz képest Szilassy Zoltán a visszatérő Csiszert ezúttal a harmadik sorba jelölte, míg Sándor-Székely hátrébb lépett a negyedik ötösbe. Dave MacQueen nem eszközölt változtatást. A kapukban Rinne és Polc kezdtek. Az első játékrész a várakozásoknak megfelelően csúcshokit hozott. Jobban kezdett a Brassó, Rinnének rögtön háromszor is védenie kellett, a mérkőzés első nagy helyzetét azonban a gyergyóiak alakították ki: a védekező harmadból Bodó vette észre a kékvonalnál kiugrásra várakozó Orbant, az aranysisakos játékos szólóját Polc egy bravúros kamikaze szerű kivetődéssel hatástalanította. Nem sokkal később egy kapu előtti tömegjelenet révén ismerkedésbe fogtak a felek, kezdtek egymásra találni a párosok. A harmad derekán elképesztő sebességfokozatba kapcsolt a GYHK, Sárpátkiék szegezték oda ketrecük elé ellenfelüket, Sylvestre ördöngös cselei után kis híján előnyt szerzett a GYHK, majd kimaradt a székelyek első emberfórja is. Óriási nyomás nehezedett Coronara a mérkőzés ezen szakaszán, Kógerék hősiesen védekeztek. A játékrész legvégén a mezőnyjáték dominált,
búcsúzóul még Dominge kísérletét Rinne oldalra tolta mamuttal.

A második etap elején kihasználatlan maradt a második gyergyói fór is, ráadásul a vendégek hajszálhíján vezetést szereztek hátrányban Valchar révén. Fenn tudták tartani a presszinget MacQueen tanítványai, de a 30. minutumban újra a székelyek pillanatai következhettek: Sylvestre húzta át magán két emberen, majd hozta helyzetbe Sárpátkit, akinek életerős lövése tévesztett pár centit; néhány pillanattal később pedig Haaranen hagyott ki egy ordító helyzetet. Öt perccel a harmad vége
előtt egy rosszul kivitelezett hazai cserét követően Schaber lépett ki egyedül, a befejezésbe azonban hiba csúszott; a 36. percben viszont Sills fülelt le egy átadást a semleges zónában, majd a próbálkozása elakadt a blokkban, de a korong így is a kapu elé berobbanó Gajdó Balázshoz került, aki remekül átemelte a kivetődő Rinnét (0-1).

A harmadik felvonás elején kimaradt az első brassói emberfór. A folytatásban is jól pörögtek a vendég lábak, kis időre beszorult a GYHK. A harmad derekán Sylvestre cselezgetett szokás szerint, nem sokon múlott a székelyek egyenlítő találata, Polc remek napot fogott ki. Az 55. percben Domingue nem tudott kihasználni egy hatalmas lehetőséget, ami kevesebb mint kettő minutummal a vége előtt megbosszulta magát: Haaranen szolgálta ki a középen őrizetlenül hagyott Orbant, a csapatkapitány pedig nem hibázott sorsdöntő szituációban (1-1). Új mérkőzés vette kezdetét, a Brassó majdhogy nem újra megszerezte a vezetést, pár momentummal később Sárpátki kiszolgálását Saari nem tudta gólra váltani. Következhetett a hosszabbítás.

A túlórában 29 másodperc alatt eldöntötte a GYHK a mérkőzést, Sárpátki passzából Sylvestre lőtte a hálóba korongot Polc lábai között. Folytatás hétfőn, szintén Gyergyószentmiklóson.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei