Visszavágott a Brassó


Ezúttal ők bírták jobban a ráadást.

A csapatok hajszálhíján lemásoltak az első meccs forgatókönyvét: hiába dolgozta le tizenöt perccel a vége előtt kettő gólos hátrányát a GYHK, a túlórában VanWormer találatával a brassóiak elvették a székelyek pályaelőnyét.

Mindkét szakvezető az első mérkőzéssel megegyező összeállításban vágott neki a második összecsapásnak. A kapukban ezúttal is Rinne és Polc kezdtek. Most is csordulásig teltek a lelátók, újra a Brassó kezdte aktívabban a találkozót, de egy kiugrás után Szigeti járt legközelebb a gólhoz. A 4. percben egy bulielhozatalt követően Bodó passzolt Orbanhoz, a gyergyói pontgyáros messziről eleresztett lövését Williams korcsolyája segítette be a ketrecbe (1-0). Nem sokkal később Domingue maradt egyedül Rinnével szemben, a párharcot a hazai hálóőr nyerte. A harmad derekához közeledve következhetett az első brassói emberfór, Valcharék nyomtak becsülettel, ekkor a gól még elmaradt. Nem úgy, mint a 12. minutumban, amikor is Kóger tett egy félkört a GYHK harmadában, majd a válogatott támadó a palánk mellől befelé lopta a távolságot, s egy irgalmatlan nagy bombával repítette a levegőbe Rinne kulacsát (1-1). A játékrész vége felé egy ízben kettős emberelőnyben támadhattak a hazaiak, Polc vert helyzetből mutatott be egy gyönyörű bravúrt; pár másodperccel a pihenő előtt pedig Kóger járt közel második találatához.

A 24. percben egy gyergyói szabálytalanságot követően Schaber kísérelhetett meg végrehajtani egy büntetőt, a gyenge rávezetést Rinne könnyedén hatástalanította. Alig több, mint egy perccel később a hazaiak harmadában következhetett korongbedobás, a pakk Valchar ütőjére került, a cseh légiós megnézte a felsőt, majd elemei erővel ki is pókhálozta azt (1-2). Az etap derekán forró pillanatok vártak Szilassy Zoltán együttesére, ugyanis kettős fórban veszélyeztethetett a Brassó, a hazaiak kritikus momentumokat vészeltek át. A folytatásban végül berámolták a brassóiak a harmadikat is: Schaber távolijába Gajdó Balázs remek ütemben ért bele, Rinne tehetetlennek bizonyult (1-3). A 35. minutumban Bodóék támadhattak kettős emberelőnyben, kulcsfontosságú hátrányt védekeztek ki a barcaságiak, a székelyek speciális egysége ezúttal csak kapuvasig jutott.

Az harmadik felvonásban azonnal egyenlített a GYHK: először Garcia veszített korongot a védekezőharmadban, Tranca átadásából Sárpátki hatalmas gólt zúdított hosszúba (2-3). Két percre rá Császár és Szigeti szemrevaló egyérintős összjátékát követően a hazaiak 68-asa a kapusról kipattanót a gólvonalon túlra kotorta (3-3). A lélektani előny Vincéékhez került, lendületben maradtak a szentmiklósiak, Polc ihletett formában védett, ami azt jelentette, hogy a második hosszabbításra került sor 24 órán belül.

A túlórában gyorsan eldöntötte a lényegi kérdéseket a Brassó: Kógerék iramodtak meg kettő az egy ellen, a válogatott támadó átadását VanWormer értékesítette a 48. másodpercben (3-4). Egyenlített tehát összesítésben a Corona Brasov, folytatás csütörtökön  18:30-kor, ezúttal már Brassóban lépnek jégre a csapatok.

Fotó: ersteliga.hu

A rovat legfrissebb hírei