Fordítottak, majd simán nyertek az erdélyiek a 9 emberrel maradó vendégek ellen Videó


A szünet után hat perc alatt fordítottak a hazaiak, majd a vendégek elkezdtek fogyatkozni.

Három döntetlen után nyerni tudott a SzuperLigában a Hermannstadt együttese, amely a 9. forduló vasárnapi játéknapján 3:1-re győzte le a Voluntari gárdáját hazai pályán. A vendégek 9 emberrel fejezték be a mérkőzést.

Az első félidőben a vendégek voltak veszélyesebbek, de Adam Nemec csak a kapufát találta el a 26. percben. Egy perccel később viszont már vezettek a havasalföldiek, miután egy bal oldali beadást Rúnar Sigurjonsson a kapuba fejelt (0:1).

A szünet után aztán nagyot változott a játék képe, az erdélyiek pedig negyed órával a folytatást követően már vezettek. Az 51. percben előbb Dragos Iancu váltotta gólra Silviu Balaure remek jobb oldali centerezését (1:1), majd hat perccel később Daniel Paraschiv már a vezetést is megszerezte büntetőből (2:1) azt követően, hogy Octavian Valceanu kapus letarolta Baba Alhassant.

Tíz perccel később Radu Boboc közel került az egyenlítéshez, de akrobatikus lövését Catalin Cabuz bravúrral védeni tudta. A dráma azonban ezután következett a Voluntari számára: a 77. percben Patricio Matricardi megkapta második sárga lapját, a 82. percben pedig Igor Armas utolsó emberként szabálytalankodva kapott pirosat, így a vendégek nyolc mezőnyjátékossal maradtak. Ezt pedig könyörtelenül kihasználta a Hermannstadt, a 85. percben Petrisor Petrescu emelte át gyönyörűen a kapust éles szögből (3:1).

Utolsó erdélyi csapatként a Kolozsvári CFR hétfő este a 9. forduló zárómeccsén a Petrolul csapatát fogadja.

fotó: lpf.ro

A rovat legfrissebb hírei