Csak egy erdélyi a bukarestiek között


Gálázott a Nagyvárad és a Steaua, pofozógép volt a Kolozsvár.

Október 17–20. között Brassóban rendezték meg a román férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokság 89. kiírásának első fordulóját. A nyolc csapat egyaránt négy mérkőzést vívott a három nap alatt, ezek alapján pedig megerősödött, amit mindenki tudott: a mezőnyből messze kiemelkedik a Nagyváradi VSK és a Steaua csapata.

Az ősszel a Bajnokok Ligájában már bemutatkozott nagyváradiakat a három nap alatt mindössze a házigazda Brassói Corona szorongatta meg, ám a partiumiak így is 9-7-re verték a barcaságiakat. A VSK ezen kívül azonban gálázott, a szintén erős Dinamo Bukarestet 13-6-ra, az AMEFA Aradot 18-6-ra, a Kolozsvári Politehnicát pedig 24-3-re semmisítette meg. A tornán Szabó Roland és Czenk Ferenc 3-3- gólt szerzett, Kováts Viktor pedig egyszer keserítette meg az ellenfél kapusának életét.

A 64 gólt dobó és 22-t kapó Nagyvárad a második helyen zárta az első selejtezőkört a szintén veretlen, ám +58-as gólkülönbséggel végző Steaua mögött. A harmadik a 9 pontos Dinamo, a negyedik pedig a 7 pontos bukaresti Sportul Stundentesc.

A házigazda Corona egyelőre az ötödik helyen áll. A brassóiak mindössze egy meccset tudtak megnyerni, 18-4-re ütötték ki a Kolozsvárt, ezen kívül viszont 10-7-re kikaptak a Dinamótól, 16-5-re a Steauától és 9-7-re a Nagyváradtól. Aranyi Attila két góllal segítette a házigazdát.

Szintén egy győzelmet aratott az aradi AMEFA csapata is, amely a Rapid Bukarestet győzte le 11-10-re. A négy gólos Fürj Ronald és a három gólig jutó Nagy Péter vezette aradiak ezen kívül 18-6-ra kikaptak a Nagyváradtól, 11-5-re a Sportultól és 15-8-ra a Steauától.

A negyedik erdélyi együttes, a Kolozsvári Politehnica a pofozógép szerepét töltötte be Brassóban, ezt jelzi, hogy mindössze 15 szerzett és 71 kapott góllal zárta a tornát. A Poli 24-3-ra kapott ki a Nagyváradtól, 18-4-re a Coronától, 9-7-re a Sportultól és 20-1-re a Steauától, amelynek színeiben Szabó István remekelt a teljes hétvégén, összesen 9 gólt vágott az ellenfelek kapujába. Remekeltek a Dinamo magyarjai is, Demeter Szilárd 6, Kari Péter 4 gólig jutott.

Egy hét múlva Foksányban találkozik a mezőny, a két torna eredményeit figyelembe véve pedig a legjobb négy a felsőházban, a másik négy az alsóházba folytatja a bajnoki küzdelmet.

A rovat legfrissebb hírei