CFR: két alapember távozott, néhány ijesztő CV-vel rendelkező játékos érkezett


Már tíz új igazolásnál tart a Vasutas, kérdés, hogyan kerültek néhányan a Fellegvárba?

A nemzetközi átigazolási időszak tíz napja tart, igaz, Romániában már korábban is lehetett új játékosokat regisztrálni. A legutóbb ezüstérmes Kolozsvári CFR labdarúgó csapata nem is tétlenkedik, már tíz új igazolásnál tart. A játékosok eddigi pályafutását böngészve felmerül azonban néhány kérdés. Az egyik legfontosabb: egyikük-másikuk mégis hogy került Románia egyik legerősebb csapatához? Ebből adódik a másik kérdés: mi a CFR játékos politikája.

De nézzük a tényeket. Miközben a 18 góljával házi gólkirály Philip Otele 3,5 millió euróért az Egyesült Arab Emírségekbe szerződött, Cristian Manea pedig 230 mérkőzés után új kihívásokra vágyott és a fővárosi Rapid mellett kötelezte el magát, addig érdemes megnézni, kikkel erősített (?) az erdélyi gárda.

A 30 éves Andrei Artean fél év után tért vissza a román élvonalba a ciprusi APOEL Limasszoltól, míg a CFR mezét korábban már 307 alkalommal viselő Adrian Paun két éves izraeli kitérő után igazolt haza nevelőegyesületéhez. Mivel azonban ő is már 29 éves, nem valószínű, hogy játékjogát a későbbiekben jó pénzért értékesíteni lehet. De rövidtávon mindketten hasznosak lehetnek, akárcsak a 26 éves libériai Mohammad Kamara vagy a 31 éves koszovói Armend Thaqi. Előbbi mögött van 45 török és 31 izraeli élvonalbeli mérkőzés, utóbbi pedig 233 találkozón játszott hazája (tegyük hozzá, nem túl acélos) pontvadászatában.

A koszovói különítményt bővíti a legújabb igazolás is, Meriton Korenica 187 bajnokin 37 gólt lőtt és 12-őt készített elő a Ballkaniban. Ez az az csapat, amely két éve alaposan megszorongatta a CFR-t az Európa-konferencialiga csoportkörében, azóta pedig már három labdarúgót csábított el onnan a kolozsvári egyesület. A 27 éves Korenica 5 alkalommal szerepelt a koszovói válogatottban, korábban megjárt az észak-macedón bajnokságot és a török másodosztályt, ahol azonban csak fél évet bírta…

És a többiek?

Érkezett továbbá a portugál második vonalból a brazil Leo Bolgado (fotó), aki 26 éves korára 11 élvonalbeli és 64 második osztálybeli meccset tud felmutatni Portugáliában. Simao Rocha sem volt Cristiano Ronaldo szülőhazája bajnokságának sztárja az elmúlt idényben, már csak azért sem, mert soha nem játszott az élvonalban. A második osztályban igen, szám szerint 51 meccsen. De ő legalább még csak 23 éves.

De milyen perspektíva lehet a francia Béni Nkololo szerződtetése mögött, aki 27 éves koráig fel tud mutatni 106 bajnokit a francia harmadik, 32 találkozót a szaúdi második és 45 mérkőzést az ausztrál első osztályban? Szintén figyelemre méltó Kalifa Kujabi eddigi pályafutása, a gambiai középpályás 24 éves korára írd és mond, kettő, azaz 2 mérkőzésen lépett pályára az olasz második osztályban – viszont számtalan találkozón a harmadik és a negyedik ligában….

Mi volt tavaly?

Éles szemmel, szakértelemmel, na meg egy jó adag szerencsével fel lehet fedezni persze csiszolatlan gyémántokat – mint ahogy volt is példa erre mondjuk Daniel Birligea vagy Razvan Sava esetében -, de megnéztük, miként váltak be a tavalyi igazolások. Nos, a 15 új szerzemény közül csak négyen játszottak legalább 20 meccsen, míg hatan 10 alatti találkozón kaptak szerepet, hárman pedig egyszer sem. Azaz 0 bajnokin húzhatták fel a CFR mezét.

Nézzük meg név szerint!

Megérték a pénzüket:
- Vasile Mogos – a 30 éves szélső védő az olasz Crotonétól érkezett, 34 mérkőzésen játszott, bekerült az Európa-bajnoki keretbe, pályára is lépett a tornán.
- Panajotisz Tahszidisz – a 32 éves görög középpályás komoly olasz élvonalbeli tapasztalattal érkezett (150 meccs többek között a Roma, a Torino, a Genoa színeiben), 32 bajnokin 7 gólja mellett színt vitt a játékba remek rúgó technikájával, passzaival
- Arlind Ajeti – a 30 éves albán középső védő szintén az olasz szcénából érkezett, a Pordenonétől. A Fellegvárban 22 mérkőzésen kapott lehetőséget, ott volt Albániával az Európa-bajnokságon
- Matei Ilie – szintén Olaszországból, a Padovától érkezett, 18 meccsen egy gólt lőtt – inkább megelőlegezett bizalom ez, hiszen még csak 21 éves.

Átmenő lett az év végi minősítése
- Peter Michael januárban érkezett a finn VPS együttesétől. A 26 éves nigériai támadó ugyan 17 találkozón játszott, de csak 1 gólt szerzett.
- Matija Boben – a 30 éves szlovén az olasz Ternanától érkezett és 20 mérkőzésen játszott

Csalódást okoztak
- Luka Juricic örmény gólkirályként érkezett, majd 15 meccs és két gól után, már januárban visszatért a Pjunyik Jerevánhoz, kölcsönbe
- Kader Keita – az elefántcsontparti középpályás belga (Westerlo), svájci (Sion) és török (Sivasspor) élvonalbeli tapasztalata is csak 10 mérkőzéshez volt elég. Ő még csak 23 éves, úgyhogy talán még nincs minden veszve
- Ziv Morgan – 23 évesen izraeli utánpótlás-válogatottként érkezett, méghozzá egy nagyszerű U21-es Európa-bajnokság után, de csak 15 mérkőzésre volt jó, lejárt a kölcsönszerződése, visszatért a Kirjat Smonához
- Aly Abeid alapember volt az Aradi UTA-nál, januárban került a Fellegvárba, de a mauritániai válogatott kapitánya csak 9 mérkőzésen játszhatott

Ülj le, fiam, 1-es
- Jevhenyi Konopljanka – a legnagyobb csalódás. A veterán ukrán szélső egykor Európa-ligát nyert a Sevillával, alapember volt a Sahtior Donyeckben és a Schalkéban – de a CFR-ben csak 3 mérkőzésen lépett pályára. Vélhetően legalább jó pénzért. Nagy felhajtással jött, csendben távozott
- Catalin Cabuz – a kapus az élvonaltól búcsúzó Chiajnától érkezett, majd szinte azonnal továbbállt Nagyszebenbe, ahol azóta is a Hermannstadt alapembere
- Filippo Falco – a tapasztalt olasz csatár januárban érkezett a szerb Crvena zvezdától – majd úgy távozott, hogy senki se látta játszani
- Alan Ausszi – a szíriai felmenőkkel is rendelkező ukrán védő januárban jött, egy meccsen játszott 10 percet, majd visszament a spanyol harmadosztályú Ponferradina második csapatához
- Petar Mamic – a 28 éves horvát védő a litván Zalgiristől érkezett és három meccsen játszott
- Isaac Nortey – a 23 éves ghánai Izraelből érkezett, majd fél év és nulla meccs után távozott, kölcsönbe a második osztályú Argeshez, ahol januártól 7 meccsen játszott.

fotók: https://www.facebook.com/cfr1907

A rovat legfrissebb hírei