Játék nélkül jutott tovább Románia


A vereség már nem számított, Szőcsék folytathatják útjukat a világbajnokság felé.

Kiharcolta a továbbjutást csoportjából a román férfi futsal válogatott, bejutva ezzel a világbajnoki selejtező második szakaszába. A Karácsonkőn megrendezett csoportküzdelmek során a Szőcs Lászlóval és Mánya Szabolccsal felálló román csapat úgy állhatott ki az utolsó mérkőzésére, hogy tudta: már biztosan továbbjutott!

Ennek oka, hogy a másik csoportmérkőzésen Hollandia csak 4-4-es döntetlent ért el Albánia ellen, ezzel pedig biztossá vált, hogy már nem érheti utol pontszámban Romániát. Az ugyanis biztosnak tűnt, hogy a világ egyik legjobb válogatottjának számító, klasszisokkal felálló Kazahsztán ellen nem sok esélye lesz Szőcséknek.

Nos, a papírforma be is igazolódott, az ex-szovjet tagállam válogatottja 4-2-re le is győzte Romániát, amelynek góljait Savio és Cristian Matei szerezték.

A csoportot a százszázalékos Kazahsztán nyerte 9 ponttal, Románia 4 pontjával a második lett, Hollandia 2 pontot, Albánia pedig egyet szerzett.

A selejtezők következő körének párosításait november 7-én sorsolják ki. Tizenhat csapat négy darab négyes csoportban folytatja a küzdelmet. A csoportelsők automatikusan kijutnak a 2020 őszén Litvániában sorra kerülő világbajnokságra, míg a csoportmásodikak pótselejtezőn küzdenek meg a másik két kijutó hely megszerzéséért.

fotó: frf.ro

A rovat legfrissebb hírei