Átalakítás Gyergyóban és Brassóban


Az új edző érkezésével máris van távozó Gyergyószentmiklóson, míg Brassóban úgy látták elfér az erősítés.

 Két erdélyi jégkorongcsapat keretében történt változás: Gyergyószentmiklóson elküldtek egy hátvédet, míg Brassóban szintén hátvédet igazoltak.

Némi meglepetésre a Gyergyói Hoki Klubnál megváltak a korábbi lett válogatottságot is megélt, KHL-es rutinnal rendelkező Imants Lescovstól. A lett hátvéd remekül kezdte az idényt és sorra lőtte a gólokat, igazán remek lövő erővel rendelkezik. Ugyanakkor hátvéd létére egy alapvető problémája volt: nem igazán tudott a csapat védekezésének megfelelni és sok gólt is kaptak, amikor ő a jégen volt. A +/- mutatója -12, ami még a góljai sem tudtak kompenzálni és ez borzasztónak számít. Nem csoda, hogy megváltak tőle.
 
A sérülésektől megtizedelt Brassói Corona szakmai stábja viszont erősítésre szánta el magát. A francai Gap csapatától ugyanis sikerült leigazolniuk a kanadai Samuel Labrexquet. A 27 esztendős hátvéd pályafutása nagy részét tengerentúli egyetemi ligákban töltötte, majd a 2016/2017-es idényben az EBEL-ben szereplő Villáchoz igazolt, ahol két szezon húzott le egy kis ECHL-es kitérővel. A legutóbbi idényt pedig a francia Gap csapatában húzta ki, ahol 41 meccsen 23 pontot termelt.

Fotó: UTE jégkorong szakosztály / facebook

A rovat legfrissebb hírei