"Bölöni, menj nyugdíjba!"
Nehezen viselik a csapat újabb vereségét a flamandok, hol van már a tavalyi 4. hely?
Egyre nehezebb helyzetben van Bölöni László a belga Royal Antwerp kispadján. A Mouscron elleni hétvégi vereség után a szurkolók ismét az erdélyi szakember lemondását követelik – mit sem számít már az elmúlt két szezon bravúros teljesítménye.
Utóbbi hat bajnokijából mindössze egyet nyert meg az Antwerp, ezzel lecsúszott a 7. helyre. A szurkolók pedig elégedetlenek, Bölöni személyében látják a legnagyobb problémát, akinek a távozását követelik. Egy olyan klubnál, amely bő egy évtized pokoljárás után mindössze harmadik éve szerepel ismét az élvonalban. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor ez nem is olyan teljesítmény. Ha viszont abból indulunk ki, hogy tavaly a negyedik helyen végeztek, már érthetőbb a szurkolók elégedetlensége.
Érdemes azonban történelmi távlatokban megvizsgálni az Antwerp helyzetét. A Brüsszel utáni második legnagyobb belga városban, a fél milliós Antwerpenben székelő klubot 1880-ban alapították – ezzel a legidősebb, még működő profi klubnak számít az országban. A dicsőséglistája viszont már korántsem olyan veretes, 4 bajnoki címével csupán a kilencedik az örökranglistán. Ráadásul legutóbbi bajnoki címét 1954-ben szerezte. A klub második fénykora a 90-es évek első felére tehető, hisz 1992-ben nyerte második és mind ez idáig utolsó Belga Kupáját, egy évvel később pedig a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjéig menetelt. Belga csapat azóta sem jutott el európai kupasorozat döntőjéig.
A hanyatlás aztán gyorsan jött, bő egy évtizeddel később, 2004-ben a csapat kiesett az élvonalból. Ahová nem is jutott vissza csak 13 évvel később, 2017-ben az akkor alig 35 esztendős Wim de Decker irányításával. A játékos-pályafutását a szezon előtt befejező de Decker viszont az élvonalban már nem vezethette a csapatot, a vezetőség ugyanis inkább a rutinos, a Standard Liege-el korábban bajnoki címet nyerő Bölönire bízta a csapatot. De Becker pedig az erdélyi szakember segítője lett.
Ez pedig remek döntésnek bizonyult, mivel az újonc gárda 8. helyen zárta a bajnokságot, egy évvel később pedig minden várakozást felülmúlva 4. lett – úgy, hogy a pontvadászat hajrájára fordulva még a bajnoki cím sem tűnt elérhetetlennek. A nyáron aztán nagy nevek érkeztek a csapathoz, sokan pedig már a 65 évvel ezelőtti bajnoki cím megismétlődéséről álmodoztak.
Ám ekkor jöttek a bajok!
Az Antwerp rendkívül peches körülmények között búcsúzott az Európa Ligától annak rájátszásában az amúgy is esélyesebbnek tartott holland AZ Alkmaar ellen. A jó bajnoki kezdés után pedig megtorpant a bajnokságban is.
A kérdés az, jogosak-e a szurkolók vérmes elvárásai egy olyan csapattól, amely alig két éve tért vissza az élvonalba. Ennek megválaszolására segítségül hívtuk a mértékadó transfermarkt.de gazdasági adatait.
Nos, az oldal szerint az antwerpeniek kerete újoncként 26,1 millió eurót ért, a tavaly 28,28 milliót, idén pedig – 58,5 milliót! A nyáron tehát megduplázódott a keret értéke! Mint ahogy folyamatosan megduplázódott az igazolásokra szánt összeg is. Amíg a visszatérést követő első szezonban 1,3 milliót eurót költöttek átigazolásra, addig egy évvel később 2,6 milliót, idén nyáron pedig 5,6 milliót! Igen ám, csakhogy nem az eurók játszanak a pályán…
Csak Manuel Bensonért 3 milliót fizetett az Antwerp a bajnok Genknek, alig kevesebbet tehát, mint az azt megelőző két nyáron összesen. Ehhez képest eddig 3 bajnokin alig 137 percet töltött a pályán, gólt nem szerzett. Csatárként. A második legdrágább igazolás Martin Hongla volt, ő 7 lejátszott bajnokival fontos embernek számít, szemben az egy millióért vásárolt Junior Pius-szal, aki eddig egyetlen bajnoki percet sem kapott!
Érdekes módon a keret értékét és az elvárásokat azonban nem elsősorban ők emelték meg drasztikusan, hanem négy angliai szerzemény. A 60-szoros belga válogatott Kevin Mirallas, aki eddig 9 meccsen egyetlen gólocskát hozott össze csatárként, az Evertontól, az 52-szeres belga válogatott Steven Defour (Bölöni régi ismerőse a közös Liége-i időkből) a Burnleyből (eddig négy bajnokin játszott), a 8-szoros holland válogatott védő, Wesley Hoedt (ex-Lazio) a Southamptontól érkezett, míg az egykori csodagyereknek kikiáltott, ám csak 2 belga válogatottságig jutó Ritchie de Laet az Aston Villától tette át székhelyét. Egyaránt ingyen. És szinte mindenki az átigazolsái időszak utolsó napjaiban! Utóbbi kettő amúgy alapember a védelemben, a csatársorban pedig két sokat megélt öreg róka, az egyaránt 33 éves kongói Diomerci Mbokani és az izraeli Lior Refaelov viszi a prímet.
Az immár 66 esztendős Bölöni helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a kameruni Didier Lamkel Ze, aki amúgy alapember a csapatban, időről időre öltözői balhéival irányítja magára a figyelmet.
Hogy végül mennyi van ebben a keretben és hol végez az Antwerp a szezon végén, az a jövő zenéje. Mint ahogy az is, Bölöni László lesz-e a tréner az utolsó fordulóban is. Ami viszont biztos: nem vár könnyű folytatás a gárdára. A hétvégén érkezik a listavezető Brugge, majd következik két összecsapás az 5. helyezett, Európa Liga csoportkörös, 2015-ös bajnok Gent ellen...
fotók: royalantwerpfc.be