Szabó, Gergelyfi és Vancsik is készülhet az Eb-re


Keretet hirdetett a Román Vízilabda Szövetség, két hónapig lesznek együtt a fiúk.

Keretet hirdetett a januári Európa-bajnokságra készülő román férfi vízilabda válogatott. A 18 fős keret tagjai két hónapig lesznek együtt, az időszak a január végi Európa-bajnokságban csúcsosodik ki.

A válogatott tagjai november 25-én találkoznak Bukarestben, ott végzik el a szükséges egészségügyi vizsgálatokat, derül ki a szakszövetség közleményéből. Ezt követően a legények előbb Foksányban, majd Bukarestben edzőtáboroznak. A téli ünnepek közötti periódust Grúziában töltik egy felkészülési tornán, majd Izvoraniban folytatják az edzéseket. Következik egy újabb felkészülési torna, ezúttal Szlovákiában. Majd január 11-én kezdődik az Európa-bajnokság Budapesten, ami 27-ig tart.

A 18 fős keretnek tagja Szabó Roland (Nagyváradi VSK), Gergelyfi Róbert (Szentes) és Vancsik Levente (Debrecen) is. A legtöbb játékost a Steaua és a Nagyvárad delegál a válogatottba, szám szerint hetet, illetve négyet. A négy légiós mellett ketten képviselik a Dinamót, egy játékos pedig a Corona Brassót.

Íme az Európa-bajnokságra készülő román keret:
Vlad Georgescu, Silvian Colodrovschi, Vlad Dragomirescu, Szabó Roland (Nagyváradi VSK), Marius Țic, Andrei Prioteasa, Tudor Fulea, Alexandru Ghiban, Gheorghe Mihnea, Victor Antipa, Nicolae Oanță (Steaua Bukarest), Șerban Abrudan, David Bota (Dinamo Bukarest), Tudor Popescu (Corona Brassó), Cosmin Radu (Mladost Zagreb), Tiberiu Negrean (Spandau 04 Berlin), Robert Gergelyfi (Szentes), Levente Vancsik (Debrecen).

fotó: dozadebine.ro

A rovat legfrissebb hírei