Magyar–román csata lehet az Európa-bajnokságért!


Péntek kora délután Nyonban megtartották a Nemzetek Ligája rájátszásának sorsolását.

Péntek kora délután az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában, Nyonban megtartották a Nemzetek Ligája rájátszásának sorsolását. Jorgosz Hariszteasz, a 2004-es Eb-győztes görög válogatott csatárának közreműködésével kiderült, hogy Magyarország és Románia közül csak egyik juthat ki a 2020-es kontinenstornára.

Abba most nem mennénk bele, hogy az UEFA milyen bonyolult rendszer szerint tartotta meg a sorsolást. Ennél sokkal fontosabb, hogy mi vár 2020 tavaszán a magyar és a román válogatottra. Nos, kijelenthetjük, Budapest vagy Bukarest közül valamelyik hazai résztvevő nélkül rendezhet meccseket.

A sorsolás során eldőlt ugyanis, hogy az elődöntőben Magyarország Bulgáriában, Románia pedig Izlandon lép pályára. Szófiában és Reykjavíkben aztán kiderül, melyik csapat álmodozhat tovább a kijutásról. Pragmatikusabban fogalmazva, melyik két válogatott vívja a döntőt. Ha Magyarország az egyik résztvevő, akkor Budapesten! A finálé győztese pedig készülhet az Európa-bajnokságra.

A sorsolás melegében rövid konklúzióként levonható: talán Magyarországra vár teljesíthetőbb elődöntő, Izland ugyanis jelenleg valahová a közvetlen európai élvonal és a középmezőny közé tartozik. Csak hát pont mi magyarok emlékezhetünk az „Álomsorsoláááásra!”

Ami a többi párosítást illeti, Skócia és Izrael győztese Norvégiával vagy Szerbiával vívja majd a finálét. A másik ágon Bosznia-Hercegovina és Észak-Írország küzd meg azért, hogy a Szlovákia és Írország páros győztesével döntőzhessen. Végeztül Grúzia és Fehéroroszország, valamint Észak-Macedónia és Koszovó feszül egymásnak az utolsó Eb-helyért.

Az elődöntőket március 26-án, a döntőket négy nappal később, 30-án rendezik.

 fotó: UEFA.com

A rovat legfrissebb hírei