Beerősített a Brassó a Románia-kupa előtt


Pár nap leforgása alatt három légiós igazolást jelentettek be a Brassói Corona jégkorongcsapatánál.

Ha van csapat a jégkorong Erste Ligában, avagy a román bajnokságban, ahol mondhatni hétről hétre változik a játékoskeret, akkor az Brassó.

A Corona vezetősége a nyáron érkezett légiósok közül szinte mindenkivel szerződést bontott és elbúcsúzott, de volt nyáron érkezett „hazai” játékos – Szabó Dávid személyében – akitől elbúcsúztak.

Az utóbbi napokban három fontos és meghatározónak tűnő igazolást jelentettek be. Egyrészt sikerült megegyezésre jutniuk a Gyergyói HK-tól elküldött, igencsak ponterős, technikás és remek testfelépítésű orosz csatárral Albert Zagidulinnal. A 30 esztendős csatár már a tavalyi idényben bizonyított Galacon, ám erre a GYHK-nél nem igazán kapta meg a lehetőséget. Amikor meg jégen volt brillírozott, nemhiába sajnálják a gyergyói szurkolók a szerződésbontást.

Szintén a csatársorba érkezett a Cenk alá a kanadai Zach Franko, aki az ECHL-es Norfolk Admiralstól érkezett. A 26 esztendős csatár az idei szezonban 12 meccset tudott le az ECHL-ben és ezeken 9 pontot termelt. Fontos erősítés lehet.

A harmadik erősítés már a védelembe érkezett a tavalyról már igencsak jól ismert Cody Carlson személyében. Carlson a tavalyi szezont Brassóban töltötte és ponterős hátvédnek bizonyult, hiszen az Erste Ligában 53 meccsen 33 pontot termelt. Igaz a +/- mutatója ehhez képest -9. Az idei szezont már Újpesten kezdte, ám miután a Megyeri úton úgy néz ki nagy gondok vannak váltásra kényszerült és újból a brassói alakulatnál kötött ki.

A Brassói Corona tehát alaposan beerősített a mától vasárnapig tartó Románia-kupa küzdelmek előtt. Igaz az igazán éles meccsekre pénteken és vasárnap lehet számítani. Most már csak az a kérdés, hogy Julius Pénzes vezetőedzőnek mennyire sikerült a fentebb említett játékosokat beépítenie a csapatába, ráadásul úgy, hogy az elmúlt napokban sok közös edzésük nem igazán lehetett a válogatott program miatt.

A rovat legfrissebb hírei