Ilyen sem fordult még elő a román élvonalban! Videókkal!


Ismét élre állt a kolozsvári vasutas, csak egy gólt kaptak az erdélyiek.

Ilyen még soha nem fordult elő a román élvonalbeli labdarúgó bajnokságban, a LIga1-ben, mint aminek 2019 utolsó fordulójában szemtanúi lehettünk: még soha egyetlen játéknapon nem nyert mind a négy erdélyi csapat, azaz a Kolozsvári CFR, a Sepsi, a medgyesi Gaz Metan és a nagyszebeni Hermannstadt! Legalábbis utóbbi csapat 2018 nyarán bekövetkezett feljutása óta.

A sorozat azzal kezdődött, hogy a medgyesi Gaz Metan legyőzte a 2017-es bajnok és 2019-es kupagyőztes Viitorult. A találkozó egyetlen gólját a meglehetősen egzotikus származású Nasser Chamed szerezte: a 26 éves jobbszélső ugyan a franciaországi Lyonban született, ám a Comore-szigeteki válogatott tagja. A találkozót mellesleg a nagykárolyi Kovács István vezette.

A medgyesiek példáját a bajnoki címvédő kolozsvári vasutasok követték, akik fölényes, 4-0-ás győzelmet arattak a tabella utolsó helyén szerénykedő Voluntari ellen. Mateo Susic már az 5. percben megszerezte a vezetést az erdélyieknek, őt a távozó Emmanuel Culio követte az első negyedóra végén. A kolozsvári színekben utolsó mérkőzését játszó argentin legenda büntetőből talált be. A folytatásban a CFR másik két identifikációs figurája, Ciprian Deac (38.) és Camora (90.) is betalált, bebiztosítva ezzel csapatuk első idegenbeli győzelmét négy hónap és 8 nyeretlen bajnoki után.

A forduló folytatásaként aztán a Hermannstadt 1-0 arányban legyőzte a Jászvásár csapatát, majd a Sepsi 4-1-re intézte el a Chindia Targovistét.

Győzelmének köszönhetően ismét élre állt a címvédő CFR, ém mindössze 1 pont előnnyel várhatja a tavaszi folytatást az Astra és öttel a FCSB előtt. A Gaz Metan 35 pontjával az 5., a Sepsi 28 ponttal a 8., a Hermannstadt pedig 23 ponttal a 10. helyen telel.

Folytatás február elsején.
 

A rovat legfrissebb hírei