Fekete péntek
Három erdélyi csapat lépett jégre a jégkorong Erste Ligában. Egynek tétnélküli volt, kettőnek viszont fontosak lettek volna a pontok.
Rangadókkal folytatódtak a jégkorong Erste Liga küzdelmei, amely során a Brassói Corona és a Gyergyói HK hazai környezetben, míg a biztos alapszakasz első Csíkszeredai Sportklub idegenben vette fel a küzdelmet. Mindhárom csapat rangadót játszott.
Dunaújváros – Csíkszereda
A már biztos alapszakasz-győztes vendégek kezdtek jobban, sok munkát adva Hughson kapusnak. Az első igazán komoly lehetőség Becze kiállítása alatt adódott az újvárosiak előtt, de Samankov is rendre védeni tudta a hazai lövéseket. A 15. percben Turcotte hagyott ki óriási ziccert, ám a visszaszerzett korong Silló elé került, aki közelről előnyhöz juttatta a Bikákat. A gól után azonnal nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Sportklub, Hughsonnak kétszer is óriásit kellett védenie, ám miután a vendégek is megkapták első előnyüket, már ő is tehetetlen volt: McLean találatával egyenlített az éllovas.
A második felvonás Vuorijärvi hatalmas ziccerével kezdődött, majd a vendégek lőttek gólt, ám a kapus akadályozása miatt ezt nem adták meg a játékvezetők. A folytatásban is nagy iramban játszottak a csapatok, akadt helyzet mindkét oldalon, de a kapusok továbbra is remekeltek. A 28. percben ismét előnybe került a DAB: Somogyi lövése kipattant Samankov kesztyűjéből, pont Turcotte elé, aki közelről nem hibázott. Az újabb hazai találat után gyorsan kapott egy fórt a Csíkszereda, de a Bikák jól védekeztek. A 37. percben Farkas használta ki a védők hibáját, és fonákkal egyenlített. A következő ziccer Hüffner előtt adódott, ám hiába húzta el már a kapus mellett is a korongot, nem sikerült az üres kapuba lőnie.
Az utolsó felvonást a Csíkszereda kapuvassal kezdte, majd az ellentámadás végén Silló éles szögből volt eredményes. A vendégek nagy nyomás alá helyezték Hughson kapuját, de a gól elmaradt. A 48. percben újra lefordult ellenfeléről a DAB – előtte a Sportklub kapuvasat jegyzett –, és Dansereau remek passzába Turcotte szúrt bele jól, így már kettő volt az előny. A hazaik a folytatásban is hősiesen védekeztek, túlélve azt is, amikor a Csíkszereda kapusát lehozva, hat a négy ellen támadott. A DAB.
Gyergyói HK – FTC-Telekom
A hazaiak kezdtek jobban, és az első harmad közepén megszerezték a vezetést Péter Zsolt találatával, de a zöld-fehérek erre emberhátrányban tudtak válaszolni: Hajós fejezte be Switzerrel a kettő az egy elleni helyzetet. A második harmadban már jóval többet lőtt kapura az FTC, és ebből két gól is született Tóth Gergő és Németh révén. Az utolsó játékrész több összeakaszkodást is hozott, Sarcia és Mathew Rupert 5 perc+véglegest kapott. A hajrát megnyomta a Gyergyó, amely ráadásul két és fél perccel a vége előtt emberelőnyt kapott, kapusát is levitte, de nem sikerült szépíteni.
Ezzel öt napon belül másodszor is legyőzte a Gyergyót a Fradi, és már csak egy pontot kell szereznie a második helyhez.
Brassói Corona – Újpest
Aisnworth megszerezte első gólját új csapata mezében, ám az UTE nem örülhetett sokáig, bő nyolc perc alatt három góllal a Brassó fordított – ezek közül kettő emberelőnyös találat volt, mindkettő Zsók nevéhez fűződik. A második felvonásban aztán már az Újpest lőtt többször kapura, és Reed két góljával egyenlíteni is tudott. Az utolsó játékrész a vendégeké volt. Di Diomete két assziszt után maga is betalált a 43. percben. Az UTE kivédekezett két hátrányt, majd abból is jobban jött ki, hogy a hazaiak levitték a kapust, ugyanis Di Diomete bevette az üres kaput az 59. percben. S itt még nem volt vége, az utolsó percben Rafaj vitte be a kegyelemdöfést.
Az UTE egymás után másodszor nyert, és nagy lépést tett a hatodik hely megszerzése fel.
Pár fordulóval az alapszakasz vége előtt szinte biztosra vállt, hogy a Brassó a 3., míg a GYHK a 7. helyen zár. A Sportklub elsősége viszont már korábban biztosítva volt.
Erste Liga, eredmények
Dunaújvárosi Acélbikák – Csíkszeredai Sportklub 4–2 (1–1, 1–1, 2–0)
Gólszerzők: Silló (15., 42.), Turcotte (28., 48.), illetve McLean (19.), Farkas (37.).
Gyergyói HK – FTC-Telekom 1–3 (1–1, 0–2, 0–0)
Gólszerzők: Péter (10.), illetve Hajós (16.), Tóth Gergő (29.), Németh (33.).
Brassói Corona – Újpest 3–6 (3–1, 0–2, 0–3)
Gólszerzők: Zsók (10., 19.), Constantin (11.), illetve Ainsworth (4.), Reed (33., 36.), DiDiomete (43., 59.), Rafaj (60.).
Fehérvári Titánok – Schiller-Vasas HC 6–3 (1–0, 5–2, 0–1)
DEAC – Hokiklub Budapest 4–1 (0–0, 2–0, 2–1)
Fotó: ersteliga.hu
Fotó: ersteliga.hu
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: jégkorong, erste, liga, csíkszereda, sportklub, gyergyószentmiklós, gyhk, brassó, corona