Aki korán kell – az este is szerelhet


A gyászszünet után kedden ismét nyeregbe szálltak a motorosok, újabb helyet lépett előre Gyenes.

A portugál Paulo Goncalves vasárnapi halálos versenybalesete miatti hétfői gyászszünet után kedden ismét nyeregben szálltak a Dakar-rali motorosai. Méghozzá meglehetősen korán, Gyenes Emánuel Facebook-bejegyzéséből tudjuk például, hogy a szatmárnémeti versenyző hajnali 3.45-kor reggelizett, 4.47-kor pedig elhagyta a Wadi al-Davasir melletti tábort.

Az Autonet Motorcycle Team versenyzőjére - na meg a többiekre – nagy út várt: Haradig 410 kilométernyi mért szakaszt és 476 kilométernyi összekötő szakaszt tettek meg. Gyenes 4 óra 5 perces idejével 32-ként ért célba, 35 perccel lemaradva a szakaszgyőztes chilei Pablo Quintanilla mögött. A Malle Moto kategóriában hat perces hátránnyal a végzett a második helyen Benjamin Melot mögött, míg a Maraton kategóriában 22 perccel elmaradva Jaume Betriu mögött a 6. helyen ért célba.

Összesítettben egy helyet előrelépve szintén a 32. helyen áll Mani, 6 óra 39 perccel lemaradva a vezető amerikai Ricky Brabec mögött. A Malle Moto kategóriában viszont még mindig másfél órával vezet az őt üldöző Melot előtt, míg Maratonban a 7., közel négy órával elmaradva Betriu mögött.

A Dakar másik magyarja, a szerbiai Saghmeister Gábor a keddi, 9. napot a 101. helyen zárta, ő a 93. pozícióból várhatja a folytatást.

Nem csak a megtett út volt hosszú kedden a pilóták számára, hanem maga a nap is. Mivel szerdán, Sebujtah táborában tilos lesz a Maraton kategóriában versenyzők számára a szerelés és a gumicsere, így kedd délután/este a versenygép alapos átnézéséről szólt Gyenes számára.

Szerdán amúgy 534 kilométernyi mért szakasz és 74 kilométer összekötő szakasz vár a versenyzőkre.

fotó: 

A rovat legfrissebb hírei