Karnyújtásnyira a szatmári győzelem


Már csak egy nap van hátra a Dakar-rali idei kiírásából.

A szerdai szélvihar után csütörtökön a teljes versenytávot teljesíteni tudták a Dakar-rali motorosai Szaúd-Arábiában. Könnyű dolguk nem volt a verseny 11., egyben utolsó előtti etapján, hisz Subajdából összesen 744 kilométert tettek meg Haradhig. Ebből 379 kilométer volt a mért szakasz.

Ezt a távot a chilei Pablo Quintanilla tette meg a leggyorsabban, míg a „mi fiúnk”, Gyenes Emánuel 5 óra 2 percet versenyezve a 32. legjobb idővel ért célba. Ezzel összesítettben tartja 29. helyét – 7 óra 42 perccel az éllovas amerikai Ricky Brabec mögött.

A szervizcsapatok nélküli pilóták külön versenyében, a Malle Moto kategóriában a szatmárnémeti versenyző ezúttal is a második helyen ért célba francia riválisa, Benjamin Melot mögött. Összesítettben viszont továbbra is egy óra 20 perc az előnye a gall versenyzővel szemben – kijelenthető tehát, hogy a pénteki utolsó versenynapon már csak ő maga veszítheti el kategóriagyőzelmét.

Gyenes egy másik alkategóriában, a bizonyos létfontosságú alkatrészek cseréjét megtiltó Maraton kategóriába is benevezett. Ebben a 6. helyen zárta a csütörtöki napot, hátránya 4 óra 17 perc a szakaszgyőztes és éllovas Jaume Betriu mögött.

A szerbiai Saghmeister Gábor a 94. helyen ért célba csütörtökön, az utolsó versenynapot pedig a 90. helyről várja összesítésben.

Pénteken 262 kilométernyi összekötő szakasz és 167 kilométernyi mért szakasz választja el a versenyzőket a Dzsidában felállított célvonaltól.

A rovat legfrissebb hírei