Lemaradt a dobogóról a kolozsvári lány a korosztályos olimpián


„Számunkra” véget ért a Lausanne-ban zajló ifjúsági olimpia.

Hatodik napja tart Lausanne-ban az ifjúsági téli olimpia, amelyen 8 sportág 16 szakágának 81 versenyszámában mérik össze tudásukat a földkerekség legjobb, 15-17 év közötti sportolói. Románia 35 fős csapattal vesz részt az ötkarikás versenyeken, közöttük pedig jó néhányan magyar nemzetiségűek. Érdekesség, hogy a program kialakításának köszönhetően a gyorskorcsolyázók tömegrajtjának elődöntőivel csütörtökön valamennyiük számára véget is ért az olimpia.

Az erdélyi magyarok legjobb eredményét Füzesy Ilka érte el, a kolozsvári gyorskorcsolyázó ugyanis a negyedik lett a vegyes csapatok versenyében. Ebben a kategóriában két lány és két fiú alkot egy csapatot, szigorúan más-más országból. Füzesy társai az olasz Serena Perghel, a spanyol Nil Llon Izquierdo, valamint a dél-koreai Sukhoon Yang volt.

Ilka további három számban indult: az 500 méteren 24., az 1500 méteren 23., a tömegrajt második elődöntőjében pedig a 13. lett, így nem jutott döntőbe.

Az erdélyi magyarok legnépesebb csapata biatlonban (más néven sílövésben) indult. A lányok 10 kilométeres egyéni versenyében Csutak Andrea a 74., Borbély Blanka a 86., Demian Zsulett pedig a 88. helyen végzett. A 6 kilométeres sprintversenyben is hasonló volt a sorrend: Csutak a 81., Borbély a 84., Demian pedig a 86. helyen zárt.

A fiúknál Kovács Zalán a 7,5 kilométeres sprintversenyben az 54. lett, 12,5 kilométeres egyéni versenyben viszont kizárták.

Csutak, Borbély és Kovács Nicolae Girbaceával kiegészülve képviselték Romániát a váltó versenyszámban, ahol a 22. helyen végeztek.

Végezetül a jégkorongozó Antal Csongor a 3×3-as vegyes nemzetiségű csapatok versenyében a Sárga csapat színeiben a 7., utolsó előtti helyen zárt, miután nyolc mérkőzésből csak egyet tudtak megnyerni: a Narancssárgákat győzték le 9-4-re.

Románia eddigi legjobb eredménye amúgy egy bronzérem, amit a brassói gyorskorcsolyázó Ramona Ionel szerzett a vegyes csapatversenyben egy orosz lány, valamint egy amerikai és egy finn fiú társaságában.

fotók: facebook.com/olympicromania

A rovat legfrissebb hírei