Bukaresti kacsa


A nagyváradi futball romjain szárba szökött szenzáció margójára

Gyerekek, akik várják a fejleményeket
fotó: Takács József
 
Az új esztendő szenzációs hírrel kezdődött a nagyváradi sportélet kedvelőinek számára, hiszen Románia egyik vezető Sport napilapja, a Gazeta Sporturilor  (gsp.ro) ledobta a bombát, hogy az egykoron az Újpesten, a Ferencvárosban és a Vasasban is megforduló Sorin Cigan 10 hektáros területen készül megépíteni a Nagyváradi Labdarúgó Akadémiát. Ha ez nem lett volna elég szenzáció, akkor jött a következő bombahír a cikk folytatásában, hogy mindez a magyar kormány 8 millió eurós támogatásával fog megvalósulni, és Jenei Imre is segíteni fogja a folyamatot, aki 2019 óta Orbán Viktor miniszterelnök személyes futball tanácsadója. A cikk egy hosszú interjúban foglalkozik a témával, megemlíti nem egyszer a magyar kormány sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai befektetéseit, majd Sorin Cigan futball múltjával is foglalkozik. Az akadémia kapcsán az 55 éves kettős állampolgárságú Cigant nem egyszer idézi a sportoldal, miszerint az ő ötlete alapján a Hagi akadémia mintájára készül a 10-15 edzőpályás komplexum, melynek ő maga lesz az igazgatója és vezetője, sőt Jenei Imre is aktívan kiveszi majd a részét a projekt megvalósulásából. Cigan aggodalmát fejezi ki az interjúban, hogy netán a román állam útját állja az akadémia megvalósulásának, melyet a magyar kormány a 8 millió eurós összeg felett évi 2-4 millió euróval fog támogatni a Csíkszeredai akadémia mintájára.


Sorin Cigan 2010-ben a NAC 100 éves jubileumán szerzett gólt az Erdélyi Öregfiúk - Magyarországi Öregfiúk mérkőzésen
fotó: Takács József

Amikor először olvastam a hírt, azonnal meggyőződésem volt, hogy az egész egy tákolmány. Abban nem kételkedtem, hogy Sorin Cigan akadémiát szeretne építeni, illetve, hogy esetleg lenne magyarországi partnere vagy vállalkozó ismerőse, aki szívesen beszállna, viszont azt teljes mértékben kétlem, hogy a magyar kormány fogja ezt az akadémiát felépíteni.

Önmagában gyanúsnak tűnt, hogy egy ilyen hírt miért csak a román sportoldal hoz le, illetve, hogy lehet az, hogy minden egyéb magyar médium, akinél megjelent az átvett hír, fenntartások nélkül képes kezelni annak valóságértékét. A tavaly a gsp.ro már egyszer ugyanebben a témában Jenei Imrét is hírbe hozta azzal, hogy a magyar kormány több millió eurót fektetne be a nagyváradi utánpótlás nevelő központ létesítésére. Később kiderült, hogy ha lesz ilyen, akkor az Szatmáron fog megvalósulni, nem pedig Nagyváradon. Valójában stratégiailag Szatmár egyszerűbb is erre a célra, hiszen végülis magyar a polgármester, így mivel van stratégiai partner, könnyebb az együttműködést egy ilyen projekt esetében kivitelezni. Sőt, ha minden igaz, a Partiumi Labdarúgó Akadémia meg is fog valósulni, ezért sem életszerű, hogy miért épülne még egy akadémia annak a közelében.
 
A másik dolog, ami mindenkinek a figyelmét elkerülte, hogy miért pont Sorin Cigannak adna a magyar állam támogatást, amikor Nagyváradon az elmúlt években volt (Partium FC), és jelen pillanatban is van (NAC Labdarúgó Egyesület) olyan magyar érdekeltségű Sportklub, amelyik hivatottabb lenne egy ilyen akadémia megvalósításában és működtetésében.

A gsp.ro úgy idézte Sorin Cigant, mint aki politikamentes akadémiát szeretne, csak épp az nem tűnt fel senkinek, hogy miért kerülné meg a magyar kormány az erdélyi magyarokat egy ilyen projekt megvalósításával, illetve, ha már megkerüli, akkor mi haszna az erdélyi magyarságnak és Magyarországnak egy hasonló akadémia létrehozásából.

Ezekkel a kételyekkel vártam a fejleményeket, és várakozásomhoz híven nem is kellett sok idő, hogy kiderüljön, hogy az egész egy nagy kacsa, melyet Bukarestben másodjára főztek meg, hogy a szakmában dolgozók és a szurkolók ismét jót falatozhassanak belőle.
Először a kolozsvári Krónikában jelent meg múlt csütörtökön, egy cikk, melyben Sorin Cigan elmondta, hogy a márciusban bejelentett és Szatmárnémetiben létrehozandó Partiumi Futballakadémiánál is nagyobb projektet dolgozott ki, és lát arra esélyt, hogy megkapja az ahhoz szükséges támogatást, de valójában még nincs erre se pénz se bármilyen jellegű döntés.

A második cikk, a nagyváradi Bihari Naplóban jelent meg hétfőn, ahol Sorin Cigan Farkas Sz. Zoltánnak adott interjút, és elmondta, hogy valóban léteznek a fejében hasonló ötletek, de azok egyelőre csak tervek.

„A romániai napilap munkatársával valóban beszélgettem, de csakis arról, hogy én mit szeretnék megvalósítani, nem pedig arról, amit ő már kész tényként közölt a lapjában, amely szerint már ki is szemelték azt a tízhektáros földet, ahol az új akadémia felépülne, illetve, hogy a magyar kormány nyolcmillió euróval támogatná a kezdetekben a kezdeményezést. Váradiként, labdarúgóként, a sportágban tevékenykedőként szakad meg a szívem, ami Nagyváradon, a Partiumban történik, azaz, hogy semmi nem mozdul a labdarúgás terén, értem ezalatt a felső szintet. Hihetetlen számomra, hogy ameddig Bihar megye a ’70-es ’80-as években legalább egy-egy első és másodosztályú, illetve 6-8 harmadik ligás csapattal volt érdekelt a hazai fociban, a mai Nagyvárad két negyedik ligás együttessel büszkélkedhet. Hogy vannak magánklubok, amelyek erre szakosodtak? Az nem vitás, de azok inkább az edzőket szolgálják ki, mint a fejlődni kívánó fiatalokat. A szülők rengeteg pénzt fektetnek a gyerekükbe, ebből a trénerek jól megélnek, aztán, ha lesz a fiúból valami, akkor jó, ha nem, azt csak a gyerek, a szülő, meg a sportág bánja. Az a másik gond ezekkel a kicsi magánklubokkal, hogy nincs ahol eddzenek, ha találnak is, akkor nem megfelelőek a körülmények, és még hosszan sorolhatnám a hátráltató tényezőket. Ezért is fogant meg a fejemben az a projekt, amely Székelyföldön, Dunaszerdahelyen már megvalósult, hogy itt, a határ mellett is legyen egy olyan bázis, amelyre nem csak a magyar, de a román futball is alapozhatna. Mondom ezt szívre tett kézzel, mert rengeteget játszottam Magyarországon, nagyon sok jót kaptam a magyar futballtól, s most én is szeretnék ebből visszaadni valamit. Hogy lesz-e lehetőségem rá, hogy lesz-e magyar pénzekből hamarosan felépülő futballakadémia, azt nem tudom, de reménykedem abban, hogy a váradi közönség ismét benépesíti majd a stadiont, mert ez a szurkolótábor megérdemli!” – idézi a Bihari Napló Cigan szavait.

Hogy mikor és kinek mit mondott a balmazújvárosi utánpótlás nevelő központnál trénereskedő Sorin Cigan, és abból mi volt igaz, az innentől kezdve is kérdéses marad, ugyanúgy mint az, hogy ő maga akart-e ismét reflektorfénybe kerülni, vagy csak a bukaresti média osztotta ki rá ezt a szerepet egy szenzációszagú cikk elkészítéséhez.
Egy biztos, a nagyváradi futball – ahogy Cigan is mondta – jobbat érdemelne jelenlegi eltemetett állapotánál!

A rovat legfrissebb hírei